Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen IX. - Sugár János

Néhány hónapja, egy szeles áprilisi szerdán, pár perccel este nyolc előtt két barát a Forsch Botond kiállítás előkészületei kapcsán látogatott el a Képíró utcába, a Fiatal Képzőművészek Stúdió-Galériájába. Mielőtt becsapódott volna mögöttük az ajtó – élve az alkalommal, hogy a kiállítóterem ebben a szokatlan órában is látogatható – egy malteros nadrágú alak is besurrant utánuk a szomszédos építkezésről. Mint mondta, pusztán arra volt kíváncsi, hogy mire használják az utcára néző ablakra erősített és alulról egy-egy farúddal megtámasztott, leginkább egy felnagyított villanykapcsolóra emlékeztető két tárgyat.

R. a túlnépesedésről gondolkodik/álmodik

Mi a művész, a művészet szerepe mostanság a világban, vagy saját házunk táját söprögetve itt minálunk? Ez a sokszor feltett „mi dolgunk a világban” típusú klasszikus felvetés minden alkotó embert foglalkoztat, még ha banálisnak érezzük is. Mert a minket körülvevő kulturális¹, társadalmi, politikai, gazdasági közeg, az életvitel, az etnikai, vallási tradíciók, a genetikai tényezők, az oktatás, neveltetés kijelölnek ugyan egy gondolkodási pályát, de az ember azért mégiscsak feltesz magának kérdéseket, még a spontán ötletekkel kapcsolatban is. A művészet valamikori különböző funkcióiba most ne menjünk bele; csak egyet említenék meg, amely El-Hassan Róza kiállítása kapcsán felvetődhet: az a bizonyos tükör, amelyet a társadalom elé tart. Akarja-e a honi társadalom, a politika, a döntéshozók, hogy a művész a saját eszköztárával lokális és globális problémákat vessen fel, megmutasson, gondolkodásra, állásfoglalásra késztessen, ne adj’ isten rákérdezzen kényes kérdésekre, figyelmeztessen hibás döntésekre, veszélyes szituációkra?

A hold jegyében

Sikertörténet - a STRABAG-díj 10 éve

A hazai kortárs művészetet támogató cégek mezőnyéből biztos dobogós a STRABAG – nem is az évente erre költött összeg miatt, bár az sem csekély – hanem a koncepciózus munka és a rang miatt, amit a 10 éve létrehozott festészeti díj elnyerése jelent. A mostani rang előfeltétele volt persze, hogy a díjat olyan valaki gondozza – Pinczehelyi Sándor –, aki maga művész, de tanít is, rajta tartja a szemét a fiatalokon, és önzetlenül dolgozik a legtehetségesebbek felkutatásán. Aztán az is kellett, hogy mindenféle nagyhatalmú „hozzáértő” helyett a díj odaítélését egy megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyekből álló kuratóriumra bízzák, amelynek évekig Néray Katalin, Kovalovszky Márta és Hegyi Lóránd voltak a tagjai – és ami 2005-ben Jerger Krisztina és Petrányi Zsolt személyével bővült, majd Hegyit Készman József helyettesítette. (Elképzelhető, hogy Petrányi és Készman nem örül a díjkiírás feltételeinek, vagyishogy csak festménnyel lehet pályázni, nyilván szívesen teret adnának a más médiumokkal foglalkozó művészeknek, viszont az eredeti kiírás ebben konzervatív.)

Gádor Magda és Nagy Sándor - Egy aranydiplomás szobrászművész-házaspár

A főiskola óta legendás párost alkotnak. Több mint ötven éve együtt élnek és dolgoznak. Összetéveszthetetlen alakjuk gyakran feltűnik valamelyik budapesti kiállítóteremben.
 

Korniss, Iparterv, és merre tovább?

Szeptember 30-ig Veszprémben vendégszerepel Nudelman László gyűjteményének Korniss-anyaga. Korniss Dezsőn túl a kollekció klasszikus magjának négy további művésze – Bálint Endre, Barcsay Jenő, Vajda Lajos és Vajda Júlia – alkotta azt a válogatást, amellyel a gyűjtemény európai iskolás alapja bemutatkozott Bécsben két évvel ezelőtt. Az Artmagazin cikke akkor, 2004 tavaszán ezt az öt klasszikust tekintette át; most jussanak szóhoz a kortársak is.

Irány Veszprém!

„Az Európai Iskola teljesen jelentéktelen mellékvágány, zsákutca”, „Vajda Lajos egy nyomdahiba a magyar művészettörténetben” – mondta László Károly egy régebbi, Passuth Krisztinával folytatott beszélgetés tanúsága szerint. Láthatjuk tehát, hogy nem a magyar műítész-divatot követő szellem gyűjteményével lesz dolgunk, ha felkerekedünk, hogy Veszprémbe látogassunk, a 10 év után végül itt megnyílt múzeumba. A történet gyökerei így is, úgy is messzire nyúlnak: a gyűjtő révén a magyar kultúrának oly sokakat adó pécsi ciszter gimnáziumba, a délvidék sokszínű népművészetéhez, aztán Auschwitzba, majd Svájcba Szondi Lipóthoz, New Yorkba Andy Warholhoz.

A dobostorta íze

Fenséges amatőrök

A magyar fotográfia története kiadós nagy torta, az idők során sokan, sokféleképpen szeleteltek már belőle, de mintha meg sem látszana rajta. Egyesek művészettörténeti szempontokból próbálták felszabdalni, mások a technikatörténeti aspektusokat tartották fontosnak hangsúlyozni, akadtak, akik szépírói módszerekkel közelítettek, míg voltak, akik a zsurnaliszták felszínességével a tejszínhabot próbálták meg lekapargatni a tetejéről. Egészségükre váljék. A magyar fotótörténetnek ettől semmi baja, köszöni, jól van, s újabb és újabb kutatókra, más-más közelítési szempontokra vár. Például erre, mely egy tervezett könyv és kiállítás előtt jelenik meg a lapban, olyan forrásokat, adatokat egymás mellé csoportosítva, melyek a fényképezés történetében még sohasem szerepeltek, így bár speciális módon szeleteli a nagy közös tortát, mégis benne látszik az egész is.

„Ein Mädchen für alles”

Így jártam… - Műtárgyvásárlási abc kezdőknek

1. Ne vásárolj a mórahalmi piacon!
2. Ha mégis ott vásárolsz, akkor se Perlrott Csaba-képet, hanem legfeljebb sült oldalast, vattacukrot, vagy rozsdás MZ Trophy-alkatrészt
3. Ha mégis Perlrott Csaba-képet vásárolnál, az legalább ne temperával legyen festve, és a hátulja diófával antikosra pácolva, valamint, úgy általában, ne olyan legyen, mintha egy óvodás gyermek festette volna.
4. Ha már egyszer megvetted, ne terjeszd el laikus ismerőseid között és szakmai berkekben, hogy mennyire jó vételt csináltál, ne nézegesd reménykedve az eddigi leütési árakat, és ne csodáld párás szemmel, ködös aggyal a kanapéra támasztott „műtárgyat” kétségbeesve a gondolattól, hogy hamarosan, még ha irdatlan összegért is, de meg kell válnod tőle.
5. Szóval az előző négy pontot: NE, NE, NE, NE!

A lódenkabáttól a Traubisodáig

Valuch Tibor új könyvében a Kádár-korszak hétköznapi világáról lebbenti fel a felejtés egyre sűrűbb szövésű fátylát. A kiváló társadalomtörténész letörli a rendszerváltáskor nyugdíjazott fogalmakról a port, hogy a Kádár-éra kronológiájába helyezve újra visszanyerjék régi értelmüket.

Suttogások és sikolyok - A Branly-rakparti Múzeum

Képzeljünk el egy ovális üveg süteménytartót, körkörösen telerakva kekszekkel, és húzzuk fel 50 méteresre. Ilyenek mellett kanyarodik felfele a rámpa, bennük ősi hangszerek, eszközök, gyönyörű tárgyak, mintha ez lenne rendezett tárhelyük, csak épp mi is láthatjuk őket. Párizsban ha valaki múzeumba akar menni, nem az szokott lenni, hogy húzza az időt az indulással, nehogy fájón hamar szembesüljön a választék szűkösségével, hanem inkább minden idejét úgy próbálja beosztani, hogy legalább a kötelező helyeket rendben végiglátogassa. Az ott élők elkényeztetve válogatnak a világ minden tájáról odahordott kiállítások közül, a számos kis galéria, alapítványi múzeum, nagy intézmény programjából.

Wanted – Vaszary János lappangó képei

A Magyar Nemzeti Galéria 2007 őszére tervezi Vaszary János festőművész gyűjteményes kiállításának megrendezését. A művész 1939-ben bekövetkezett halála óta egy alkalommal – immár több mint négy évtizede – találkozhatott a nagyközönség az életmű kiemelkedő darabjaival, a több mint háromszáz műtárgyat felvonultató Vaszary János emlékkiállításon, amely a Magyar Nemzeti Galériában 1961-ben volt látható.