NICK, SZERETLEK...

Frida Kahlo magyar szerelme, Nickolas Muray

Lantos Adriána

Hogyan fonódott össze a színes fotózás magyar származású világhírű úttörőjének sorsa az ehhez legalkalmasabb modellnek kínálkozó mexikói festőnőével? Avagy kinek írt magyarul szerelmes levelet Frida Kahlo?

Nickolas Muray: Frida és Nick, Coyoacán, 1939 Reproducción Facsimilar por Gabriel Figueroa © Archivo Museo Dolores Olmedo

Frida Kahlo a 20. század legtöbbet fotózott művészeinek egyike. A felvételeken olyan dívaként jelenik meg – hagyományos mexikói népviseletben, tökéletes frizurával és sminkkel –, aki mindig tudja, hogyan mutassa legjobb arcát a kamerának. Mégis, a róla készült fényképek rengetegéből kitűnik néhány, mára ikonikussá vált felvétel, amely bizalmas közvetlenségével, frissességével mindegyiknél megkapóbb. Készítőjük a magyar származású amerikai fotográfus, Nickolas Muray, aki Fridát akkor ismerte meg, amikor az festőként még csak próbálgatta szárnyait, majd tanúja volt teljes kibontakozásának és érett művésszé válásának, valamint annak, ahogy fiatal lányból öntudatos nővé érett. Szerelmi viszonyuk 1931-től 1940-ig, mintegy tíz évig tartott, Frida Kahlo művészileg legtermékenyebb, személyiségfejlődése szempontjából meghatározó időszakában.

Frida és Nick legelőször 1931 májusában találkoztak, amikor még csak alig másfél év telt el azóta, hogy a festőnő összeházasodott Diego Riverával, Mexikó akkoriban legjelentősebb és legmeghatározóbb művészével. A férjével való ellentmondásos, ám számára mindenkor – boldogságában csakúgy, mint fájdalmában – inspiráló kapcsolat vált Frida életének tengelyévé. Huszonkét éves volt, amikor feleségül ment hozzá röviddel azután, hogy felépült csaknem végzetes buszbalesetéből és épp nyughatatlanul kereste az előrevezető utat bizonytalanná vált életében. Diego volt az első, aki meglátta Fridában a veleszületett tehetséget és ő lett művészetének leglelkesebb támogatója. A férfi nemcsak termetében volt többszöröse Fridának, de korban is a kétszerese. Személyes vonzerejével pedig mágnesként vonzotta Fridát, valósággal magához láncolta, aki érzelmileg teljesen a hatalma alá került – és akinek tűrnie kellett, hogy rajta kívül sok más olyan nő akadt, aki ugyancsak nem tudott ellenállni ennek a vonzerőnek. Fridát is hajtotta vérbő temperamentuma, próbálta sebeit „kutyaharapást szőrivel” alapon begyógyítani, így kapcsolatuk örökbérletet jelentett a holtig tartó érzelmi hullámvasútra.

Ismeretlen fotós: Diego Rivera és Frida Kahlo esküvői fényképe, 1929 Reproducción Facsimilar por Gabriel Figueroa © Archivo Museo Dolores Olmedo
Frida Kahlo kék szaténblúzban, 1939, Nickolas Muray felvétele © Nickolas Muray Photo Archives

Barátai és ismerősei elbeszéléseiből tudható, hogy Fridának is számtalan szeretője volt élete során. Szerette a csábítás és hódítás izgalmát, vágyott a testi kontaktusra, ám a lángolás általában hamar alábbhagyott benne, és a kezdetben magas hőfokon izzó szerelemből egy-két hónap után barátság lett. Frida és Nick szerelmi viszonya azonban ennél tartósabbnak és mélyebbnek bizonyult.

A kiváló humorú, intelligens, sokoldalú tehetséggel megáldott, örökké tevékeny Nickolas Muray – születési nevén Mandl Miklós, később Muray Miklós – korának híres fotográfusa volt. Szegeden született 1892-ben, elvégzett egy grafikai iskolát Budapesten, ahol litográfiát, fotográfiát és fotósokszorosítási eljárásokat, majd Németországban, Münchenben színelválasztást, később a berlini műszaki főiskolán fotokémiát, fotogravűr eljárást és színesfilter-készítést tanult. Aztán ahelyett, hogy visszatért volna Magyarországra, inkább úgy döntött, szerencsét próbál, és kivándorolt az Egyesült Államokba.

1913-ban, 21 évesen érkezett meg Ellis Islandre, zsebében mindössze 25 dollárral, de az ambiciózus fiatalemberből nemsokára Amerika egyik legsikeresebb fotográfusa lett; portréfotói többek közt olyan magazinokban jelentek meg, mint a Harper’s Bazaar vagy a Vanity Fair. Az 1920-as években az utóbbi folyóirat minden számában szerepelt fényképe, és olyan nemzetközileg ismert hírességeket kapott lencsevégre, mint George Bernard Shaw, H. G. Wells, Claude Monet, Jean Cocteau vagy Molnár Ferenc, de készített a magazin számára fotót magáról az amerikai elnökről, Calvin Coolidge-ről is. 1923-ban a Vanity Fair listába szedte Amerika legjobb portréfotósait, és kiemelt helyen említette Nickolas Murayt, aki elsők között használt színes fotográfiai eljárást (carbro) az Egyesült Államokban. Sokoldalúságát mutatja, hogy mindeközben amatőr pilóta, olimpiai bajnok kardvívó is volt, továbbá 1956-ban részt vett a szintén magyar származású filmrendező, Fejős Pál nagyszabású antropológiai projektjében, amely során nyolc hónapig utazott Afrikában bennszülött törzsek életét fotózva.

Frida Kahlo: Diego és én, 1944, olaj, farost, 12,3 × 7,4 cm, magángyűjtemény © Banco de Mexico, Diego Rivera Frida Kahlo Museums Trust, Mexico, D.F. by SIAE 2018

Frida Kahlo 1930 novemberében San Franciscóba utazott Riverával, aki megbízást kapott, hogy falképet fessen a helyi tőzsdepalotába. Ez az első külföldi út új korszakot nyitott Kahlo életében; épp túl volt első magzata elvesztésén, majd átesett a legelső komoly csalódáson – röviddel az utazásuk előtt, még Mexikóban megtudta, hogy Diego megcsalta az asszisztensével. San Franciscóban azonban számtalan új ismeretségre1 tett szert, múzeumokat és galériákat látogatott, ami által bővíthette és finomította művészi látásmódját, miközben rendületlenül rajzolt és festett. Nem tudni biztosan, hogy pontosan hol és mikor találkozhatott először Nickolas Murayval, annyi viszont bizonyos, hogy 1931. május 31-én már Mexikóból, Coyoacánból egy magyar nyelvű szerelmes levelet küldött neki, ami több szempontból is figyelemre méltó. Ugyanis az alig másfél éve házas Fridának a legnagyobb diszkrécióval kellett intéznie szerelmi kalandjait, így mindenképpen közeli és megbízható barátot kérhetett csak meg arra, hogy ilyen sorokat fordítson neki magyarra. „Nick, szeretlek ugy mint egy angyalt. Gyöngy virag vagy drágám. Soha nem foglak téged el felejteni soha, soha. Te vagy a tejes eletem. Remelem hogy soha est te el nem fogod felejteni. Frida. May 31 1931”2

Frida Kahlo: Xóchitl, avagy az élet virága, 1938, magángyűjtemény, Mexikóváros HUNGART © 2018

Frida Kahlo életrajzírói általában úgy tartják, hogy az első találkozás már Mexikóban megtörténhetett, amikor Muray legjobb barátja, Miguel Covarrubias társaságában Mexikóvárosba látogatott. San Franciscóból Frida a férje nélkül tért haza, valószínűleg ebből is adódhatott, hogy szabadon merte ereszteni az érzéseit egy másik férfi iránt, akinek még egy rajzot is ajándékozott – magáról és Diegóról.3 A rajz még 1930 decemberében készült San Franciscóban, és azon túl, hogy a házaspárt kézen fogva ábrázolja, különlegessége az is, hogy Frida alig láthatóan a ruhájára, a szíve alá egy magzatot is rajzolt. Tudat alatt, vagy talán tudatosan is, üzent ezzel újdonsült szeretőjének: az első helyen számára a férje áll, mindenki más csak utána következhet.

Mint ahogy ez a kis rajz is, Frida Kahlo legtöbb képe önéletrajzi vonatkozású. Van egy kis formátumú, 1938-ban festett kép, amely szimbolikusan a Nickolashoz fűződő kapcsolatát jeleníti meg. Vörös virágot ábrázol, amely két szervesen összetartozó részből áll: az alsó a női lényeget, a bele illeszkedő felső a férfit jelképezi. A kép címe Xóchitl, avagy az élet virága. A kompozíció előképe minden bizonnyal az 1540-es években keletkezett azték Mendoza-kódex egyik képírásjele, az acaxochitla lehetett; az is virágot ábrázol, amin egy nádszál hatol keresztül. Frida a Nickolas Muraynak írt leveleiben magát általában Xóchitlnek nevezte, az ekkoriban készült fotókon pedig jól látszik, hogy a kép mennyire fontos volt Frida számára, hiszen a hálószobájában függött, az ágya mellett4. Egyébként pedig ez az egyik legelső azok között a csendéletek között, amelyeken Frida szexuális tartalommal telített szimbólumokként festette meg a növényeket vagy gyümölcsöket.

Bár az 1931 és 1938 közötti időszakból nem maradtak fenn írásos vagy képi források, biztosan tudható, hogy Frida és Nick kapcsolata ebben az időszakban sem szakadt meg. Muray is járt többször Mexikóban, hogy meglátogassa barátait, és Kahlo is visszatér 1933-ban és 1935-ben New Yorkba. A kapcsolatuk mégis 1938-ban mélyülhetett el igazán: Nicko- las kétszer is járt Mexikóvárosban – júliusban és szeptemberben, amikor az éppen ott tartózkodó André Bretonnal és feleségével, Jacqueline Lambával is találkozott –, és több, színes és fekete-fehér fotósorozatot is készített mexikói barátairól, köztük Fridáról is. Még ugyanezen év októberében pedig Frida utazott New Yorkba Julien Levy meghívásá- ra, aki önálló kiállításra kérte fel galériájában. Nickolas segített Fridának a kiállítás körüli teendőkben és végigfényképezte az összes kiállított művet, közöttük néhányat színes carbro-eljárással. Felvételt készített a tárlat egyik legmegrázóbb képéről, a Csak néhány apró késszúrás címűről is,5 amit Kahlo mély fájdalmában azután festett, hogy Diego megcsalta legkedvesebb húgával, Cristinával. A Xóchitl, avagy az élet virága című képet színesben, az eredetinél valamelyest nagyobb méretben Muray kinyomtatta magának is, és eltette emlékbe. Frida, bár flörtölt a galériatulajdonos Julien Levyvel is, a legtöbb időt mégis Murayval töltötte. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is közel kerültek egymáshoz, a férfi legközelibb barátainak és munkatársainak is bemutatta őt. Kahlónak azonban hamar tovább kellett utaznia New Yorkból Párizsba, hogy André Breton meghívására kiállítást rendezzen képeiből a francia fővárosban is. Az indulása előtti napokban Nickolas fotósorozatot készített róla, amelyen magenta színű mexikói vállkendőjében (rebozo) szerelmes és vágyakozó pillantással néz a kamerába.

Miguel Covarrubias 1927 körüli karikatúrája a sokoldalú Nickolas Murayról, ceruza, gouache, tus, papír, National Portrait Gallery, Smithsonian Institution, Mimi és Nicholas C. Muray ajándéka HUNGART © 2018

Kahlo számára nagy csalódást jelentett az európai út. Bár Breton mindent megígért, mégsem készítette elő megfelelően a dolgokat: nem talált a kiállításnak helyszínt, a festmények pedig megérkezésük után vámzár alá kerültek, és senki sem volt, aki intézze a papírokat, amelyekkel ki lehetett volna váltani őket. Kahlo érkezése után megbetegedett, kórházba került, és még pénzt is kellett kölcsönöznie Bretonnak az előkészületekhez. Végül nagy nehézségek árán, Marcel Duchamp segítségével valósulhatott meg a kiállítás.

Frida több levelet is írt Nickolasnak Párizsból, amelyekben részletesen beszámol a történésekről6, és megható szerelmi vallomásokat tesz, de egyúttal azt is kéri tőle, hogy számoljon be a szívügyeiről. Mindketten tudták, hogy kapcsolatuk nem kizárólagos; Nickolas mindig is csodálta azt, ahogy Frida az ujja köré csavarta a férfiakat, a festőnő viszont mindig tudni akart a sármos fényképész egyéb szerelmi hódításairól, biztatta, de bizonyos előjogokat azért kikövetelt magának. 1939. február 27-én a következőket írta Nicknek Párizsból: „Ne csókolj meg senkit sem, amikor az útjelző táblákat vagy utcaneveket olvasod a városban. Senkit se vigyél el sétálni a mi Central Parkunkba, hiszen az csak kettőnké, Nické és Xochitlé. Ne csókolj meg senkit sem az irodádban a heverőn. [...] Hallgasd gyakran Maxine Sullivant a gramofonon. Én is ott leszek veled, és hallgatni fogom a hangját. Látlak, amint végigfekszel a fehér köpenyedben a kék pamlagodon, látlak, amint rálősz a szoborra a kandalló mellett. [...] és hallom a nevetésed, ami olyan, mint egy gyermek kacagása [...] Oh, Nick, úgy imádlak. Annyira hiányzol, hogy a szívem szakad bele.”7 Kahlo egyik leveléből kiderül, a férfi küldött neki egy 400 dolláros csekket, hogy ne legyenek anyagi nehézségei Párizsban. Bár Fridának jólesett a gondoskodás, először vissza akarta adni a pénzt, de aztán mégis elfogadta. Amikor visszautazott New Yorkba, cserébe nekiajándékozta Amit a víz adott nekem című művét,8 egy különleges, metaforikus önarcképet, egy szürrealisztikus víziót, amin kaotikus életének eseményeiről és az őt fogva tartó szomorúságról vall.9

Frida Kahlo: Önarckép tövisnyaklánccal és kolibrivel, 1940, Harry Ransom Humanities Research Center, Art Collection, University of Texas – Austin, Texas, U.S.A. © A National Portrait Gallery, Smithsonian Institution jóvoltából

 

Amikor azonban New Yorkban tudomására jutott, hogy Nickolas valóban megfogadta a tanácsát és más nőkkel is randevúzott, Frida elkeseredett, és úgy döntött, nem időzik tovább az Egyesült Államokban, inkább hazatér Mexikóba. Ám hiába tért haza, boldogságra otthon sem talált: rövidesen nehéz helyzetbe került, mert Lev Davidovics Trockijt meggyilkolta Sztálin egyik ügynöke, őt pedig gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. Diegóval sem alakult jól a kapcsolata: elhidegültek egymástól, a férfi pedig kérte, hogy közös megegyezéssel váljanak el egymástól.

Frida 1939. október 13-án a következőket írta Muraynak: „Két hét telt el azóta, hogy beadtuk a válókeresetet. Nincsenek arra szavak, ahogy szenvedek. Te tudod, mennyire szeretem Diegót és talán megérted, hogy ezek a gondok sohasem fognak eltűnni az életemből. A legutolsó veszekedésünk óta (ami a telefonban történt, egy hónapja nem láttam őt) rájöttem, hogy számára az volt a legjobb megoldás, hogy elhagyjon engem. Most annyira rosszul érzem magam és olyan magányos vagyok, hogy azt képzelem, nincsen más ember a világon, aki annyit szenvedett volna, mint én. Persze remélem, mindez néhány hónap múlva már másképpen lesz.”10 Frida szavai erősítik Nickolasban a hitet, hogy a nő iránt érzett szerelme végre beteljesedhet, és több lehet, mint a szeretője. A leveleiben nemcsak az érzelmeinek ad hangot, hanem támogatni és ösztönözni is próbálja őt: „Drágám, össze kell szedned magad és a hajadnál fogva kirángatni magad a sárból. Az ujjaidban olyan ajándék lakozik, amit se a szerelem, se az Isten, se a szóbeszéd nem vehet el tőled. Dolgoznod, dolgoznod, festened, festened, dolgoznod, dolgoznod kell. Hinned kell magadban és a saját erődben.”11

Fridának azonban nemcsak a lelke sérült meg: egészségügyi állapota 1939 végén rohamos romlásnak indult. Orvosa elrendelte, hogy egy húszkilós ellensúllyal nyújtsák meg a gerincét. Az állánál megkötözték, és egy speciális szerkezettel hátrafelé húzták. A fájdalmak és a megpróbáltatások ellenére Frida, amikor állapota ezt lehetővé tette, rendületlenül festett. Nemcsak a testi és a lelki kínokról akarta elterelni a figyelmét, pénzre is szüksége volt; ahogy 1939. október 13-i levelében írta Muraynak „egyetlenegy fillért sem fogadtam el azóta Diegótól, hogy visszatért New Yorkból”. Muray csakúgy, mint korábban, ekkor is támogatta Fridát anyagilag, amiért ő 1940-ben egy különleges portrét adott neki cserébe: az Önarcképet tövisnyaklánccal és kolibrivel.12


Diego Rivera: Vasárnap délutáni álom az Alameda Centralban (részlet), 1947–1948, Museo Mural Diego Rivera, Mexikóváros HUNGART © 2018
 

Muray nappalijának falán 1965-ben bekövetkezett haláláig függött Frida Kahlo talán legszuggesztívebb önarcképe, amelyen tövisnyaklánccal a nyaka körül, mártírként festette meg magát. A merev és hieratikus beállítás a középkori szentképeket idézi, ám ezekkel ellentétben az ábrázolt alak nem kiegyensúlyozottságot, inkább nyugtalanságot áraszt. A kolibri, ami Frida nyakában lóg, nemcsak szerelmi amulett – az aztékok hite szerint ez a különleges kis madár, amely másodpercenként akár 55 szárnycsapásra is képes, a háború istenének hírnöke is volt, akit a termékenység istennője hozott világra. Ám a kolibri ezúttal nem szerelmi szerencsehozó, hanem áldozat, amire a Frida bal vállán ülő fekete macska vészjóslóan leselkedik. Jobb vállánál a férjétől, Diego Riverától ajándékba kapott majmocska (amely hagyományosan a bujaság és érzékiség jelképe) magába merülve babrálja a töviseket, amelyek egyre mélyebb sebeket ejtenek a nyakon. Frida hajában, amit lila szalaggal kontyba font, pillangók ülnek; ezek a lélek újjászületését, a felemelkedést jelképezik, és figyelmeztetnek arra, hogy a változás szükséges ahhoz, hogy az ember tovább tudjon lépni. De vajon ez tényleg szándékában áll-e? Merev és befelé forduló tekintete árulkodó: nem a jövőbe tekint, hanem görcsösen magába zárja az érzéseit. A képet Frida Kahlo 1940- ben festette, röviddel azután, hogy a bíróság kimondta a válását Diego Riverától. Hiába történt közös megegyezéssel a szakítás, nem tudta magában érzelmileg elengedni Diegót – és ezzel megpecsételte a lehetőségét annak is, hogy egy őt a rajongásig szerető másik férfi mellett esetleg új fejezetet nyisson az életében. Nickolas Muray pedig megértette, hogy az örök harmadik szerepéből soha sem léphet majd át a második helyébe – és érzelmileg eltávolodott Fridától. Élete végéig jó barátja maradt, de új mederbe terelte az életét: 1941-ben negyedszerre is megnősült. Diego Rivera a feleségéről készült összes portréfotó közül azt szerette a legjobban, amely párizsi útját megelőzően készült, és amelyen Frida egy magenta színű mexikói kendőben, a rebozóban a falnak támaszkodva szerelmes pillantással tekint a kamerába 1939-ben... A printet Nicko- las postán küldte el Fridának, miután hazatért New Yorkból, a nő pedig ekképpen mondott köszönetet neki 1939. június 13-án írt levelében: „Megkaptam a gyönyörű fotót, amit küldtél nekem. [...] Diego azt mondta, csodálatos, akár egy Piero della Francesca-mű. Számomra annál többet jelent, mert egy kincs, ami arra a napra emlékeztet, amikor együtt reggeliztünk a Barbizon Plaza Drug Store-ban. [...] Te mindig is benne leszel a magenta rebozómban.” A fotót Frida a műhelyébe tette, hogy mindig láthassa, Diego Rivera pedig felhasználta egyik 1946–47ben festett falképén, ami a Vasárnap délutáni álom az Alameda Centralban címet viseli. A festményen feltűnnek a mexikói történelem legfontosabb szereplői – köztük Frida Kahlo és Diego Rivera, ez utóbbi kisgyermekként áll felesége előtt. Rivera olyannyira szerette ezt a képet, hogy Frida halála után Kék Házban levő szobájának falára akasztotta, majd a fénykép felhasználásával készített még egy metszetet is, amivel emléket kívánt állítani Fridának. Diego emlékezetében felesége képe a szeretőjére vetett pillantással maradt meg.

[…] „Tudtam, hogy N.Y. csak pótlék neked és remélem, érintetlenül találtad a mennyországod, amikor visszatértél. A mi hármasunk igazából csak a ti kettősötök volt. Ezt mindig is éreztem. Elmondták a könnyeid, ha meghallottad a hangját. De kívülállóként is örökké hálás leszek azért a Boldogságért, amit félkézzel is olyan bőkezűen adtál.”13

 

1 Többek között megismerkedett két neves fotográfussal, Imogen Cunninghammel és Edward Westonnal, akik fényképsorozatokat is készítettek róla. | 2 Az üdvözlőkártya másik oldalára még angolul ráírta azt is, hogy „Kérlek, gyere el Mexikóba, ahogy azt megígérted! Augusztusban elmegyünk majd együtt Tehuantepecbe.” A levélről bővebben: „Gondolatok a budapesti Frida Kahlo-kiállítás margójára. Mexikói–magyar találkozások”, in: Frida Kahlo. Remekművek a mexikóvárosi Dolores Olmedóból. Kiáll. kat., Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2018, 57–79. o. | 3 Frida Kahlo: Frieda Kahlo és Diego Rivera, 1930, ceruza és tinta, papír, 292 x 216 mm, Harry Ransom Humanities Research Center Art Collection, The University of Texas Austin, U.S.A. | 4 A kép ma egy mexikói magángyűjteményben van. | 5 Frida Kahlo: Csak néhány apró késszúrás, 1935, olaj, fém, 38 x 48,5 cm, Museo Dolores Olmedo, Mexikóváros | 6 A leveleket ma a Muray-dosszié részeként a Smithsonian Institute Archives of American Art őrzi Washingtonban (Nickolas Muray papers, 1910–1978). | 7 „Don’t kiss anybody else while reading the signs and names on the streets. Don’t take anybody else for a ride to our Central Park. It belongs only to Nick and Xóchitl. Don’t kiss anybody on the couch of your office. […] Play very often Maxine Sullivan’s disc on the gramophone. I will be there with you listening to her voice. I can see you lying on the blue couch with your white cape, and I see you shooting at the sculpture near the fireplace […] and I can hear your laugh just like a child’s laugh, when you got it right. On my darling Nick I adore you so much. I need you so, that my heart hurts.” In: Mary Panzer: „The Essential Tact of Nickolas Muray”, Nickolas Muray’s Collection of Twentieth-Century Mexican Art. Kurt Heinzelman (ed.) University of Texas Press, Austin, 40. o. | 8 Frida Kahlo: Amit a víz adott nekem, 1938, olaj, vászon, 91 x 70,5 cm, Daniel Filipacchi-gyűjtemény, Párizs | 9 André Bretont teljesen megbabonázta ez a kép, amikor Coyoacánban járt és meglátta Frida Kahlo műtermében. Reprodukálta a Minoutaure folyóiratban (André Breton: „Des tendances les plus récentes de la peinture surréaliste”, Minotaure, No. 12–13 (May 1939): 16–17. o.) és ezzel a képpel illusztrálta a Frida Kahlóról írt cikkét a Szürrealizmus és festészet (1965) című tanulmánykötetében. | 10 „Two weeks ago we began the divorce. I have no words to tell you how much I been suffering and knowing how much I love Diego you must understand that this troubles will never end in my life, but after the last fight I had with him (by phone) because it is almost a moth that I don’t see him, I understand that for him it is much better to leave me. He told me the worst things you can imagine and the dirtiest insults I ever expected from him. […] Now I feel so rotten and lonely that it seems to me that nobody in the world has suffer the way I do, but of course it will be different I hope, in a few month.” In: Salomon Grimberg: I Will Never Forget You...: Frida Kahlo to Nickolas Muray. Unpublished Photographs and Letters. Schirmer/Mosel, 2005, 33. o. | 11 In: Salomon Grimberg: I Will Never Forget You...: Frida Kahlo to Nickolas Muray. Unpublished Photographs and Letters. Schirmer/Mosel, 2005, 26. o. | 12 Frida Kahlo: Önarckép tövisnyaklánccal és kolibrivel, 1940, olaj, vászon, 47 x 61 cm, Harry Ransom Humanities Research Center, Art Collection, University of Texas – Austin, Texas, U.S.A. | 13 „I knew N.Y. only filled the bill as a temporary substitute and I hope you found your heaven intact on your return. Of the three of us there was only two of you. I always felt that. Your tears told me that when you heard his voice. The one of me is eternally grateful for the Happiness that the half of you so generously gave.” Nickolas Muray Frida Kahlóhoz írt levele, 1939. május 16., New York. Hayden Herrera: A Biography of Frida Kahlo. Harper & Row, 1983, 269. o.