Ezt nézd! – Év végi pótolandók
A két ünnep közötti időszakra az elmúlt hónapok során esetleg elmulasztott fővárosi nagy kiállításokat, illetve két családi együttlét közé könnyedén beszervezhető vidéki kiállításokat, szóval egy kisebb országjáró turnét ajánlunk.
Új közösségi és kiállítótérrel bővül a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
A Síp12 Galéria és Közösségi Tér 2017-ben nyílt azzal a céllal, hogy szélesebb körben ismertesse meg a kortárs zsidó művészetet és kultúrát, valamint találkozóhelyül szolgáljon az érdeklődők számára.
Félmillió forint az FKSE-nek – szeretettel, Artmagazin!
December 30-án nyílik az ISBN nulladik kiállítása
Az év utolsó előtti napján nyíló projekt a retrospekcióval játszik, nem hagyva figyelmen kívül a művészt egyre gyakrabban hatalmába kerítő numerológiát és egy születési dátumot sem.
Az 5 legjelentősebb képzőművészeti esemény 2017-ben - Keresztes Zsófia szerint
Az első válaszadónk Keresztes Zsófia képzőművész, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát 2010-ben festőművész szakon. Az idei évben több csoportos kiállításon szerepelt, legutóbb a Gianni Manhattan nevű galériában Bécsben, az Occupations of Uninhabited Space című kiállításon, ezt megelőzően a grazi Künstlerhausban, a prágai Meetfactoryben, a milánói Futurdome-ban és Budapesten a Trafó Galériában. Az Esterházy Művészeti Díj egyik díjazottja 2017-ben. Jelenleg a prágai önálló kiállítására készül, ami február végén nyílik a Karlin Studiosban. Legutóbbi munkáiban a virtuális és az aktuális összefonódásával foglalkozik. Olyan tárgyakat hoz létre, amelyek leírhatók egyfajta ősi hitvilág rituális kellékeiként, tartalmazva korunk virtuális életének jellemző motívumait. E fiktív 21. századi törzs rituáléiban a jelszavak és avatarok maszkokként segítik átlényegülni a felhasználót. Organikus, hullámzó formáik önmagukba visszakeringve saját testükből falatoznak, hódítják meg és emésztik fel önnön történelmüket, személyiségüket, ahogy az információk végeláthatatlan hálójában sodródnak.
Ezt nézd! – Young Forever
A karácsony előtti utolsó heti ajánlónkban kivételesen kicsit önmagunkat helyezzük a figyelem középpontjába – természetesen emellett sem feledkezünk meg a képzőművészeti fókuszú beszélgetésekről és kiállításmegnyitókról sem. Abban az esetben pedig, hogyha egyik eseményen sem futnánk össze: az Artmagazin Online csapata mindenkinek békés ünnepet kíván!
Te, ez ugyanaz a kép?
Nagyon csodálkoztak az aukciós kiállítások látogatói, és tulajdonképpen mindenki, aki figyelemmel kíséri a magyar műkereskedelem alakulását, hogy alig egy évvel a tavalyi 170 milliós Kieselbach-rekordleütés után újra piacra kerül Tihanyi Lajos Pont Saint-Michel című képe a Virág Judit Galéria most vasárnapi árverésén.
FOREVÖR YOUNG – ARTMAGAZIN100 KORTÁRS AUKCIÓ
KEDVEZMÉNYEZETT: AZ FKSE
Majkó Katalin kapta az idei Henszlmann-díjat
A Magyar Képzőművészeti Egyetem közgyűjteményeinek nyugalmazott igazgatója, Blaskóné Majkó Katalin kapta a 2017. évi Henszlmann-díjat, amelyet tegnap vett át a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében.
Ezer Ákos, Keresztes Zsófia és Nagy Imre az Esterházy Művészeti Díj nyertesei
Ezer Ákos, Keresztes Zsófia és Nagy Imre képzőművészek nyerték el idén a fejenként 5000 euróval járó Esterházy Művészeti Díjat. A díj második fordulójába bejutott munkákból péntektől a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban látható kiállítás.
Ezt nézd! – Erős kezdés
Aktívan indíthatjuk a hetet abban az esetben, hogyha a vastag sálak, sapkák és kabátok biztonságában szívesen indulunk galériás túrára.
Megszűnés veszélyezteti az FKSE-t
A hozzávetőleg 500 fős tagságú, közel 60 éve létező jelentős kulturális egyesületet a jelenlegi kulturális körülmények között a megszűnés veszélyezteti.
Európai Filmdíjak - Borbély Alexandra a legjobb női főszereplő, A négyzet a legjobb európai film 2017-ben
Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben, a legjobb filmnek járó elismerést pedig A négyzet című alkotás nyerte el.
Forever Young - Artmagazin Kortárs Aukció december 19-én a Fészek kupolatermében
Mi mást hirdethetnénk a 100. lapszámát ünneplő Artmagazin aukcióján, mint a művészet állandó megújulását, körforgását - és ezt egy körkörös térben.