A héten nyílik az első dunaújvárosi nagykiállítás, tovább dübörög az FKSE, lesz kiadvány-bemutató és lassan búcsúzunk az Új Budapest Galéria Nagyítások – 1963. Az Oldás és kötés kora című kiállításától is, amivel a napokban bővebben is foglalkozunk az Artmagazin Online felületén.
A Ma című folyóirat és köre egy elképzelt mozgalom valóságos intézményeként jelent meg a magyar kulturális életben az első világháború és a forradalmak Budapestjén, 1916 és 1919 között. Kassák Lajos és művésztársai az „új kultúra” megteremtőiként tekintettek magukra, amelynek ideológiáját nem csupán manifesztumokban, hanem egy sokrétű intézményen keresztül kívánták közvetíteni a társadalom felé. A kiállítás azt mutatja be, hogy Kassák és köre a huszadik század eleji művészeti színtéren milyen kulturális és társadalmi ambíciókkal és kommunikációs technikákkal akarta kijelölni pozícióját a korabeli magyarországi nyilvánosságban.
„I am what is around me.”
/Wallace Stevens: Theory/
Only after viewing the György Jovánovics exhibition in Balatonfüred did I realise that every day, I pass the image of an alchemist’s workshop in my home. In the kitchen, right by the fridge, hangs a plate that I scavenged from a German junkshop about 4 years ago. The plate shows a scene from an alchemist’s workshop with a plethora of interesting objects, gurgling flasks, a busy main character, fixing up something from a recipe, and another character fanning the coals in the background. Up on the right, there is a sharp gap the size of a horse’s eye: the plate once broke, and the plate’s edge, decorated with animal skull, has been waiting for the reunification ever since, hidden in my desk drawer. “Der Alchemist – Holzschnitt nach einem Gemälde von David Teniers 1750” – states the inscription. That is, the image described above has been transferred onto the porcelain plate from a woodcut based on David Teniers’ painting The Alchemist. The plate is hand-painted, but that is beside the point. By now it’s probably evident to the reader that this piece doesn’t hang on my wall because it’s a great work of art. It earned its place because of the mystery, begging to be solved, that has permeated every depiction of the alchemist’s lab for centuries.
A Gallery Weekend hosszú hétvégéjénél keresve sem találhatott volna jobb alkalmat Száguldó Riporterünk, hogy ismét elmerüljön a budapesti kortárs galériák világában! Három nap alatt körbesuhantuk a fővárost, íme az eredmény.
A WUNDERKAMMER című kiállítás Jagicza Patrícia festői érdeklődését mutatja be egy a kiállítótér adottságaihoz illeszkedő válogatás formájában. A letisztult műtermi kompozíciók és a szubjektív tárgycsendéletek jól tükrözik a művész megfigyeléssel, látással, művészettel és magával a festészettel kapcsolatos aktuális eszmefuttatásait és technikai kísérletezéseinek eredményeit. A WUNDERKAMMER címválasztás metaforikus értelemben utal a festő műtermére, a „csodák szobájára”, ahol a legkülönfélébb formájú, színű, anyagú és funkciójú tárgyak sorakoznak és kerülnek vászonra, de vonatkoztatható a kiállítóteremre is, ahol a festményeken keresztül betekintést nyerhetünk Jagicza belső, „kincses kamrájába”.
Izgalmasabb lesz-e a fotográfia, ha megszűnik némasága és hangokkal, hangzásokkal párosul? Szükségünk van-e nekünk, a kortárs fotográfia és határterületei iránt érdeklődő közönségnek erre? Egyáltalán kell-e ez a kiegészítés a kortárs fotónak?
Szeptember 22-től immár ötödik alkalommal gyűjti össze és mutatja be a német nyelvterület új filmes alkotásainak legjavát az Osztrák Kulturális Fórum, a Svájci Nagykövetség és a budapesti Goethe Intézet közös filmes rendezvénye, a SZEMREVALÓ / SEHENSWERT.
Az Art+Text Budapest és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület örömmel mutatja be Ember Sári legújabb Messzevágyók című kiállítását közös produkciójuk, az FKSE+ keretein belül.
Szóval, ahogy pár napja írtuk, a héten igazán berobban az őszi kulturális szezon: hétközben megnyitók garmadája lesz, hétvégén pedig minden szem a kortárs budapesti galériákra szegeződik, hiszen péntektől vasárnapig tart az idei Gallery Weekend Budapest. Mi sem leszünk restek, ezalatt Bubira pattanunk, hogy Száguldó Riporterjeink a lehető legtöbb helyszínről be tudjanak csekkolni.
HIRDETÉS
A jövő héten kétségtelenül beindul a kulturális élet, pláne Budapesten. Az egymásra szervezett kiállításmegnyitók és a Gallery Weekend Budapest hírei már most készenlétbe állítják szupergyors, laza, szózsonglőr munkatársainkat: a Száguldó Riportereket.
A video interview with Gábor Altorjay on his exhibition titled WELT OHNE HERZ at acb Gallery.
1916-ban hadgyakorlat közben beszakadt a jég egy 33 éves baka alatt. Előbb tüdőgyulladást kapott, aztán a betegségtől legyengülve elkapta a tbc-t is, hetekig feküdt élet-halál között. Egry József festőt nem sokkal bevonulása előtt kezdte számontartani a műértő közönség, szegényembereket ábrázoló, expresszionista hatásokat mutató műveit egyre többször állították ki. Gyerekkorában hajléktalanként bolyongott a szüleivel, így testközelből ismerte a nyomort, amit képein bemutatott. Balesetének köszönhette, hogy művészi pályája és magánélete fordulatot vett. Mivel betegségéből nem gyógyult meg, elöljárói a badacsonyi hadikórházba küldték rehabilitációra. Az ideiglenes kórház nem volt valódi egészségügyi intézmény: egy vendéglőben rendezték be, az ápolószemélyzet pedig önkéntes úriasszonyokból állt. Itt gondozta a betegeket a szigoráról ismert Vízkelety ezredes felesége is. Az ezredesné – leánykori nevén Pauler Juliska – kilenc évvel volt idősebb Egrynél, és mindenben ellentéte a lábadozó bakának. A sovány, aszketikus alkatú, hallgatag festő és a gömbölyded, sokat nevető, még többet beszélő asszony mégis egyre több időt töltött egymás társaságában.
Hogyan tudunk otthon lenni a globális-digitális kultúrában? Mi lehetnek a társadalmi konvenciók feldolgozásának, a kontextusok újrahasznosításának legitim alkotói stratégiái? A lokális történeteken keresztül közelebb juthatunk az átalakuló társas viszonyok, az identitás változékonyságának megértéséhez?
– ezen a címen indította útjára 1952-ben Dr. Seres Géza létavértesi körzeti orvos azt az országos méretű közegészségügyi és köztisztasági mozgalmat, amelynek bizonyos házfalakra szerelt nyomaival még ma is találkozhatunk. Igen, ezek azok a táblák, amelyek büszkén hirdetik a mögöttük álló ház tulajdonosainak pedánsságát, igaz, valójában csak a külcsínt méltatják, ugyanis az értékelést az előkert és a homlokzat kiemelkedő igényességgel és kreativitással véghezvitt ápolására osztották anno. A ház belső, intim terét minősítő RENDES jelző így inkább valami feltételezett, megelőlegezett velejárója a tisztán tartott portának.
Talán ez az egyébként túlhajtott mozgalom – valamint máig élő emléke és időnkénti újraéledése – a legszembetűnőbb példája annak, hogy a rendtartás mennyire alapvető elvárás a kulturált, civilizált ember részéről, és valljuk be, legyen akármennyire elfogadó és nyitott valaki, ha rendetlenséggel szembesül, kevés kivételtől eltekintve rögtön elítélő lesz. Még a legszabadelvűbb körökben sincs bocsánat az otthoni káoszra. Nem nézi el senki. Mindig szemet szúr, mindig ciki. Pedig ha az a bizonyos elítélő-szemlélő továbbjutna az első benyomáson, láthatóvá válna számára, hogy mennyire összetett jelenség is egy-egy ilyen minden megfelelési kényszert ignoráló, rendetlen személyes tér, ami akár egy TISZTA UDVAR mögött is elénk tárulhat.