Ezt nézd! – Gyűjteményi fókusz
E heti ajánlónkban három olyan kiállítás szerepel, amelyek különféle fókuszú intézményi vagy magángyűjteményen alapulnak – legyen szó múzeumi fotótárról (MODEM), az 1945 utáni magyar művészeti törekvésekről (Hegyvidék Galéria) vagy az újmédia-művészetről (B32 Galéria).
„Kihívást jelent számomra, hogy az anyaghoz való szenvedélyes vonzódás mellett hogyan maradjak kortárs.”
Szabó Franciska 2021-ben befejezte a mintegy öt éve készülő Láthatóság – Közmunka című sorozatát. A széria összegzése és egyben záróakkordja a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2021 őszén megrendezett nagyszabású egyéni kiállítása volt. A változatos és izgalmas festészeti, grafikai és vegyes technikai megoldásokat felvonultató tárlaton látható közel száz műalkotás mintegy fele soha nem szerepelt még kiállításon. A sorozatában konzekvensen társadalmi érzékenységű médiaképeket feldolgozó művész a közmunkásokat paradox módon mutatja be: a figyelemfelkeltő neonsárga mellények egyszerre rendelkeznek megkülönböztető, láttató szerepkörrel, de sematizálja, sztereotipizálja, ezáltal láthatatlanná is teszi viselőjüket.
A barátságon innen és túl – Régiós kulturális transzferek a hetvenes évek művészetében címmel szervez két napos konferenciát a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) – Artpool Művészetkutató Központ
A konferencián az Artmagazin is ott lesz – a legfrissebb, többek között a hetvenes évekkel foglalkozó különszámunk megvásárlása mellett a résztvevők és érdeklődők korábbi lapszámok közül választhatnak ajándékot maguknak.
Második alkalommal díjaztak alkotásokat a Káli Art-Park szoborkertjében
A Káli Art-Park a tavalyi év végén ismét pályázatot hirdetett kortárs magyar képzőművészek számára. Május negyedikén került sor a pályázat eredményhirdetésére, amelynek keretében a díjazott alkotásokkal immár második alkalommal nyílt meg a Káli Art-Park köveskáli szoborkertje.
Tematikus válogatás az Artmagazin archívumából
Hosszú évek óta fontosnak tartjuk, hogy korábbi lapszámaink mindenki számára elérhetők legyenek online is – most kapva tehát az alkalmon, frissen megjelent tematikus lapszámunkhoz kapcsolódó korábbi cikkeinket ajánljuk.
Memento mori
Napjainkban a kortárs képzőművészet kiemelten fontos témája bolygónk kizsákmányolása, a klímakatasztrófa, illetve az ezekkel járó disztópikus következmények. Ahogy a különféle növényi és állati fajok szépen lassan kezdenek eltűnni a Földről, úgy egyre inkább körvonalazódni látszik egy mesterséges, az egykori valóságot már csak illúzióként megjelenítő világ képe. A digitális fejlődés éppen ebben nyújt segítő kezet: a virtuális platformok fő célja is az, hogy minél hitelesebben leutánozzák a valódi létet. Martinkó Márk és Vadászi Zoltán fotósorozatai nemcsak egy ilyen disztópikus jövőt tárnak elénk, hanem a növényvilágot az idő múlása és a halál allegorikus alakjaként jelenítik meg.
„… mindig befelé figyeltem.”
Szokták mondani, hogy egy animációs filmben fölöslegesek a jó rajzok, elég, ha a rajzok összessége, a mozdulatsor tökéletes, hiszen ki tudna koncentrálni arra, ami csak egy villanásra tűnik fel, csupán a másodperc töredéke alatt látszik, konkrétan egy-tizenketted, gyakran csak egy-huszonnegyed másodpercig jelenik meg a vásznon vagy a képernyőn?
HAVI ARCHÍV – május
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.
Soprontól a Velencei Biennáléig – Benkhard Ágost építészeti öröksége
A főváros által februárban védelem alá helyezett épületek közé tartozik a Várfok utca Széll Kálmán térre néző saroktelkein álló épületcsoport is. Miután a második világháborúban megsemmisültek a korábban ott álló bérpaloták, újjáépítésük helyett Benkhard Ágost és Cleve Rudolf terveztek lakóházakat. Azóta a Várfok utca 15. alatt orvosi rendelő, üzlet és kávézó is nyílt, a 16-18. szám homlokzata viszont szinte változatlan maradt. Benkhard Ágost a településkép formálásán túl folytatott tervezői tevékenységének lenyomatai az országhatáron túl is láthatóak.
Ezt nézd! – Város, ház, struktúra
Ezen a héten az építészet, illetve az ahhoz közvetlenül vagy közvetve köthető témák, területek kerülnek középpontba. A sort a Trapéz kiállításával indítjuk, ahol egy irodalmi mű alapján kerül terítékre többek közt az építészeti tervezés és az építés viszonya. A Hegyvidék Galériában egy egyéni kiállításon jelennek meg tervrajzok – vagyis pontosabban funkciójukat elvesztve, üvegszobrokba „zárva” egészen más szerepbe kerülnek. Az Einspach Fine Art & Photography kiállítóterében pedig egy olyan kiállítás látható, amely nem kapcsolódik szorosan az építészeti tematikához, azonban fontos kérdéseket vet fel – átvitt értelemben nemcsak az absztrakt képzőművészettel kapcsolatban.
„A punkok nem halottak, csak pillanatnyilag gyerekeket nevelnek”
Magyarósi Éva animációs filmrendező, képzőművész. Számos médiumban alkot. Novellákat ír, köztéri szobrokat, színházi díszleteket, animációs filmeket készít, jellegzetes üvegképei a fotó, a rajz és a festmény keverékei. Vizuális naplóként is értelmezhető alkotásaiban a valós és fiktív történetek, a személyes és kollektív múlt eseményei fonódnak egybe. Műveinek fókuszában a női tapasztalat, lelki és testi megélések állnak, melyeket álomszerű képekkel, egy történetbe ágyazva jelenít meg.
INTERJÚSOROZAT: ANYASÁGRÓL, MŰVÉSZETRŐL, IDENTITÁS(OK)RÓL
Az Artmagazin Online anyák napja apropóján induló új sorozatában – amelynek első, Magyarósi Évával készített interjúja hamarosan olvasható – különböző területeken és műfajban alkotó művészeket kérdezünk anyaság és alkotómunka, gyereknevelés és művészeti gyakorlat metszetén létrejövő tapasztalataikról.
HETI POP – Reneszánsz női festő munkája bukkant fel, velencei múzeumok küldenek segítséget Ukrajnába, menesztették a Muzeum Sztuki vezetőjét
Vetítéssel és beszélgetéssel zárul a Turbinában látható építészeti kiállítás
Május elsejéig látogatható a budapesti girlscanscan kollektíva bemutatkozó kiállítása Tripping on Modernist Monuments – Ukraine, Moldova and Romania címmel a Turbina Kulturális Központban.