Artmagazin
full_003931.jpg

Artmagazin 22

E számunk szinte már tematikusra sikeredett, annyiszor köszönnek vissza benne az európai (amerikai), illetve a magyar művészetet ért keleti, főleg japán hatások. Az Iparművészeti Múzeum üvegkiállítása kapcsán készült interjú mellett elég egy pillantást vetnünk a gödöllői szőnyegek némelyikére, hogy azokon is felfedezzük a japán fametszetekből ismerős képszerkesztési módot. A velencei Artempo kiállításon éppúgy hangsúlyosan szerepelnek a távol-keleti gondolkodásmódnak megfelelő művek, mint a Magyar Nemzeti Galéria Akali című újtárlatán ,ahol a címlapunkon szereplő Türk Péter-mű, a kiállítás címadó darabja, Gálhidy Péter grafittal bevont nyárfatörzse vagy Nádler István két festménye is egészen más viszonyulást mutatnak fel az élethez és az elmúláshoz, mint az az elfojtás, ami mostani kultúránk sajátja. Tulajdonképpen erről szól a kortárs művész gigasztár Damien Hirsttel készült interjú is, amiből részleteket vettünk át. Lapzártakor érkezett két olyan hír, amely mindennek szomorú aktualitást ad: Elhunyt Néray Katalin, aki éveken keresztül vezette a Műcsarnokot, majd a Ludwig Múzeumot, Párizsban pedig Csernus Tibor, akinek festészete épp mostanában vált ismét a magyar művészeti köztudat meghatározó részévé. Mindkettejük halála súlyos veszteség.

5 reflex
6 György Péter: Művészettörténészek és kurátorok (All in one) – a Magyar Nemzeti Galéria Akali című új kiállításáról
14 Documenta 12 blog
20 Nagy Edina: A biennálén innen és túl…
30 Fáy Miklós: A Da Vinci-ló – Leonardo Debrecenben
36 Jõao Carioca: Foto Rio
38 Bojár Iván András: Frida Kahlo, szupersztár
42 Koponyák kora – Damien Hirst
44 Artanzix
46 Zólyom Franciska: Ameddig a szem el nem lát – Varga Ferenc
52 Jovánovics Tamás: Akiko & Masako Takada művésze - téről
56 Könyvajánló
57 Rieder Gábor: Japánláz a vidéki városokban
58 „ Elegancia, fény, panteizmus és költészet…” Balla Gabriellával Parti Szilvia beszélget aszecessziós üvegekről
66 Kovács Bernadett: Lechner Ödön karikatúrák tükrében
70 Keserü Katalin: Színes magyar álom – a gödöllői szö - vőműhely
74 Farkas Zsuzsa: A múltnak szövevénye – tudósítás A gödöllői szőnyeg 100 évecímű konferenciáról
78 Kiállításajánlók
86 Nórajelenti: Víz
90 Wanted – Rieder Gábor: Szocreál
92 Gutenberg-galaxis
94 Ismeretlen életművek – Böröczfy Virág: Művészet nagybetűvel – Szabó Gyula