Ezt nézd! – Hét a Küszöb Fesztivál jegyében
Szinte az egész hét a pályakezdő alkotókról, az ő projektjeik és kiállításaik debütálásáról szól – ami nem véletlen, hiszen második hetéhez érkezik a Küszöb Fesztivál.
Töredékek
Az időtlenség melankolikus világába rögzített wendersi képterek szinte azonnal elfedtetik a látogatóval, hogy mit is keresett pontosan, amikor belépett a londoni Blain|Southern galéria súlyos üvegajtaján. Zárásig lehetne körözni a termekben, elmerülve a képek előtti lassú csordogálásba, az idővel mit sem törődve, zavartan követve az értelmezés apró jeleit, melyek elvezethetnek a megoldáshoz. Hiábavaló, a rejtély csak mélyül, és a kíváncsiság helyét a gyanú veszi át.
Katharina Roters és Szolnoki József kiállítás nyílik Rómában
A "kapart kőporos" díszítő technológia a reneszánsz sgrafittóig vezethető vissza, melynek elnevezése az olasz sgraffiare vagy graffiare, azaz kaparni igéből ered. Ez a technika évszázadokon át a társadalom felsőbb rétegei számára emelt épületek széles körben elterjedt díszítési módja volt. A süllyedő kultúrjavak elméletének megfelelően jelent meg a huszadik század második felében a magyar agrárproletariátus otthonainak homlokzatán.
„hogy hol van a határ ember és tárgy között, ezzel játszok, ezt feszegetem”
Klenyánszki Csilla fotográfus 1986-ban született Budapesten. Kezdetben a Színművészetire készült, de a gimnázium után bölcsészpályára ment, a Károli Gáspár Református Egyetem néderlandisztika szakán folytatta tanulmányait. Nyelvismeret acélozása céljából Hollandiába költözött bébiszitterkedni. Rotterdamban felvételizett a Willem de Kooning Academy frissen indult fotó szakára, ahova egyből fel is vették. 2012-ben diplomázott az X Marks The Spot sorozat részeként elkészített My Logic is Gone or Did I Just Find It? ...Because Nothing Is More Abstract Than Our Own Reality című diplomamunkájával. Munkáiban ismerős, egyszerű tárgyakat látunk, amelyeket saját környezetéből emel ki, hogy a kamera előtt építsen belőlük tornyot, szökőkutat, csapdát, csendéletet. Egy két és fél éves kisfiú anyukájaként tavaly tető alá hozott egy három hónapos rezidencia programot hozzá hasonló helyzetben lévő, nemrég szülővé vált művészeknek. Jelenleg Amszterdamban él és dolgozik, és egyre többet jár haza is, általában a Trapéz Galéria meghívására.
Hockney aukciós rekordja, megrongálódott Bernini-szobor, olimpiai zöldítés és a Gucci tavaszi kampánya – HETI POP
Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
„Hiszünk a halál előtti életben” – megnyitóbeszéd
Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjének egyik legfeszültebb jelenetében a nékoszos fiatalok a Dubniczay-palota előtt állnak szemben az egyházi iskolásokkal. A film vége felé járunk, az újonnan hatalomra került ifjúsági vezetők már a terror elméleti és gyakorlati lehetőségét mérlegelik. Az állítólagos provokációkra hivatkozva a mozgalmi dalokat éneklő kommunista fiúk és lányok először máglyát készítenek elő az egyházi könyvekből, majd új rigmusokba kezdve ellenfeleiket behajtják a palotába: „Nem állunk meg félúton, reakció pusztuljon! Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni! Ez még csak a kezdet! Folytatjuk a harcot!” A háttérben és a tér fölé kifeszítve vörös és fehér alapra festett jelszavak állnak: „Egységes ifjúságot!”, „Szabadságot az ifjúságnak!” és „Erőszakra erőszakot!” Felcsendül az Avanti popolo, és a radikális nékoszosok kövekkel kezdik dobálni a málladozó vakolatú palota ablakait. Csörömpölve törnek be az üvegek; az egyházi iskolások az utolsó jelenetekben már nem tűnnek fel.
Ezt nézd! – Startol a Küszöb Fesztivál
A hosszú hétvége utáni három munkanapos hét mindegyik napjára több megnyitó jut – többek között azért, mert indul a pályakezdő alkotókra fókuszáló Küszöb Fesztivál. Sőt, lesz egy szintén a fiatal képzőművészekre fókuszáló beszélgetés, valamint egy epreskerti „ötperces” kiállítás is.
Udvarhölgyek Madridban, Oscar-múzeum, Yves Klein-kék vázák és 3D nyomtatott cipők
Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
Heterogenitás és abszurd mélység Győrffy László művészetében (18+)
A csonkolás, a test felsértése kínosan élvezetes érzéseket is szülhet. Olyan érzeteket, amelyek hirtelen előbukkannak egy abszurd mélységből. Ebből az abszurd mélységből hiányzik minden mérték, gátlás, visszafogottság és mesterkéltség. A következő kérdésre kell választ adnunk: miképpen válhatunk alkalmassá a formátlanságot formáló művészetre? Bizonyos szempontból az esztétika eszközeit megszüntetve kell haladni ahhoz, hogy a szubjektum beleolvadhasson az abszurd mélység zavarba ejtő formátlan torzultságába.
„állítólag tényleg negyven millióan vannak!”
Permanens forradalom! Trockista kiállítás a Ludwig Múzeumban Fabényi Julia gondozásában! Milyen meglepő! – gondolhatná az ember. Pedig nem erről van szó. A budapesti intézményben a kortárs ukrán képzőművészetet bemutató kiállítás nyílt április 5-én. Európában az eddigi legátfogóbb tárlatot láthatja a magyar közönség.
Ezt nézd! – Tavaszi-nyári szezon
A héten minden a megszokott menetrendben zajlik: lesznek előadások, megnyitók, könyvbemutatók – a kérdés csak az, hogy hol töltjük szívesen a kultúrának szentelt estéinket?
Korniss Péter életmű-kiállítás nyílik Prágában
Korniss Péter, a kortárs fotóművészet kiemelkedő alakjának egyedülálló munkásságába nyújt betekintést a Prágában május elején megnyíló Touha po věčnosti című kiállítás.
HETI POP – Milánói nyomtatófarm, elásott repülők és Wes Anderson inspirálta bár
Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
Fabényi Julia marad a Ludwig igazgatója
Fabényi Juliát bízza meg a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatói teendőinek ellátásával június 1-jétől újabb három évre az emberi erőforrások minisztere.
Ezt nézd! – Budapest, vidék, Budapest
A héten érdemes nagy utazásokra készülnünk, hiszen több vidéki múzeumban is nyílik kiállítás, sőt, Pesten is letérhetünk a megszokott útvonalakról.