A KÉTELY BIZONYOSSÁGA
Nemes Csaba absztrakt fordulata két alapvető kihívást intéz hozzánk: hogy azt a korábbi szociofestészeti praxisának folytatásaként lássuk; illetve hogy ne lássuk annak folytatásaként. Törésként, a korábbi, direkt politikai pozíció és kritikai konceptualizmus – magában is politikai állításként olvasható – feladásaként, éles váltásként egy szinte önreferensnek tűnő, immár tradicionálisnak is nevezhető absztrakt festészeti nyelvbe.
Meleg sugarak simogatják leszakított bőrünket
Sztefanu Marina és Fülöp Gergő 'Meleg sugarak simogatják leszakított bőrünket' című kiállítása február 16-ig látható a 1111 Galériában. A december 5-én megnyílt kiállítás kísérőszövegét Fodor Balázs költő írta.
Lajta Béla 150
Nem hiszek az évszámok számmisztikájában, általában nem szoktam bedőlni a furcsán vagy sokatmondóan összecsengő születésnapok csábításának sem, erre most mégis felkaptam a fejem és váratlanul ért, mert Lajta Béla régi híveként sohasem vettem észre, amiről az e megnyitó felkéréseként Csáki Tamástól kapott rövid kis tájékoztató szövegből értesültem, és ami a mostani kiállítás voltaképpeni apropója: Budapest és Lajta Béla 2023-ban egyaránt százötven évesek.
Regnum et gloria. Albert Ádám a Kisteremben
A szexualitás történetének bevezetőjében Michel Foucault úgy fogalmaz, azért nem célszerű a hatalmat az elnyomással azonosítani, merthogy az jóval összetettebb jószág. Tehát nem azért nem szerencsés az azonosítás, merthogy nem elnyomó a hatalom, hanem azért nem, mert jelentősen alábecsüljük annak természetét, ha ezzel az egyetlen jelenséggel szeretnénk leírni működését, belső logikáját.
Gémes Péter - A kéz és a test emlékezete
Úgy látszik, hogy a halottak itt vannak velünk. Ezt már korábban is próbáltam megfogalmazni Gémes Péter művei kapcsán, és most sem tudnám másként kifejezni, mint hogy a halottak valahogy itt vannak: velünk.
Birkás Ákos - A fej alakváltozásai
Birkás Ákos életművében különböző, egymástól karakteresen eltérő szakaszok váltják egymást, amelyek között sokrétű összefüggések mutathatók ki. Az 1960-as évek végén Giacometti festményeivel összevethető, rontott-roncsolt portrékat alkotott, amelyek központi motívuma a sűrű masszához hasonlatos felületen elenyésző emberalak volt.
Összhangzattan – Losonczy István: Írisz
„Az irodalmárok és kritikusok poézist látnak abban, amit csinálok. Hát nem, mindössze alkalmazom a módszeremet.” – írta Georges Seurat, akinek neve talán nem véletlenül bukkan fel Losonczy István újabb képeinek analógiái, a feltételezhető eredet után kutakodó néző emlékezetében.
Szellemképek – Jovanovics Tamás: Cumulative Layout Shift
„A jó festmény olyan, mint egy szellem: belibben, kísért egy kicsit a valós térben, de anyagtalan, lebegő, transzcendentális marad. A szellemek persze alapvetően vicces kedvűek, és nincs ellenükre ijesztgetni is egy kicsit.” – fogalmazott Jovanovics Tamás egy Esther Stockerrel folytatott beszélgetésben. A mondatból kibontható Jovanovics művészetének szinte teljes univerzuma.