Ulysses falra mászik
Idén huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg Szombathelyen a James Joyce Ulysses című regényét ünneplő Bloomsdayt. Az idei fesztivál alkalmával újabb két falfestmény készült el – a fesztivál történetéről és idei fejleményeiről Bordács Andrea cikkét közöljük, amit Csonka Dorina, Harcsás Eszter és Kiss Virág az egyik most avatott falkép alkotójával, Aideen Barry-vel készített interjúja követ.
Ezt nézd! – (Sors)közösség
E heti ajánlónk a (sors)közösség témája köré épül: kezdve a sort a Műtő kollektíva kiállításával a Budapest Galériában, folytatva az ajánlást az ISBN könyv+galériával, ahol két alkotó szerencsés együttállása látható, s zárva a sort a Deák Erika Galéria pop-up solo show-jával.
Public art pályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum kortárs művészek számára
Budapest Főváros Önkormányzata kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum nyilvános pályázatot ír ki az I. Budapesti Köztéri Kortárs Képzőművészeti Biennálén művészeti alkotásokkal és projektekkel való részvétel támogatására.
HETI POP – Újabb Vermeer részlet bukkant elő, Emmy-díjat nyert Rév Marcell és egy ellopott Grayson Perry szobor
MEGINT EGY EVANGÉLIUM
David Cronenberg új filmje, a Crimes of the Future se az ökológiai katasztrófa által sújtott jövőbeli világában, se bonyodalmainak feloldásával nem tud igazán érdekes megállapításokra jutni. Eljövendő bűneinken túl viszont jövőképében fontos szerepet játszik a body art és a performance művészet, fiktív műalkotásai és bemutatott művészeti közege a mozi legizgalmasabb és leggondolatébresztőbb koncepciói.
Ezt nézd! – Absztrakció Veszprémben, Budapesten és Szentendrén
E heti ajánlónk az absztrakcióról szól: op-art és üvegművészet a veszprémi Művészetek Házában, Bartl József 90. születésnapi tárlata a Faur Zsófi Galériában, valamint Horváth Lóczi Judit „almáriuma” a szentendrei MANK Galériában.
ARTMAGAZIN ♡ GÖDÖLLŐ
Ígéretünkhöz híven folytatjuk az Artmagazin-városlátogatások sorát. Szeptember 17-én a Kulturális Örökség Napjai szombatján mi Gödöllőre látogatunk. Pontosabban az egykori Agráregyetem (ma: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) hamarosan felújítandó vagy átalakítandó épületeit járjuk majd be, hogy eredeti állapotukban lássuk még a magyar modern építészet itteni jelentős emlékeit.
Fajgerné Dudás Andrea Háziasszony katalizátora projektjéhez készült videója az Artmagazin Online-on
Fajgerné Dudás Andrea a Godot Kortárs Művészeti Intézetben augusztus 14-én bezárt Háziasszony katalizátora című kiállításán látható volt egy a művésszel készült friss videó – amit annyira szerettünk, hogy most, a kiállítás véget értével nagy örömmel mutatjuk be az Artmagazin Online felületén.
ARTMAGAZIN CIKKÍRÓ OPEN CALL – A HATÁRIDŐT MEGHOSSZABBÍTOTTUK
Meghosszabbított határidővel, szeptember 15-ig várjuk a szövegeket az Artmagazin és a MODEM közös kritikaíró pályázatára!
HAVI ARCHÍV – szeptember
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.
Ezt nézd! – Művésztelepek hete
E heti ajánlónk középpontjában a művésztelepek állnak, ugyanis a nyár végének vészes közeledtével sűrűsödnek a programok, többek között sorra nyílnak az alkotótelepek termését felsorakoztató kiállítások – például a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, a Hegyvidék Galériában és a Magyar Műhely Galériában.
HETI POP – Város a nevadai sivatagban, Vatikánban ragasztottak az aktivisták, az Iparművészeti Múzeum mennyezete
Megnyitóbeszéd – „A természetből csak kiindulni…” – Válogatás a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Vaszary János (1867–1939) gyűjteményéből
Kezdjük a Vaszary János festészetét megidéző szolnoki kiállítás megnyitóját a festő felesége, Rosenbach Mária feljegyzéseiből idézett sorokkal.
Dokumentumfilm készült Víg Mihályról
Hamarosan a mozikba kerül a Víg Mihály életét és művészetét bemutató dokumentumfilm, az Ott torony volt: Víg Mihály-portré. A szeptember 1-jei mozibemutatót ingyenes premier előtti vetítés és koncert előzi meg augusztus 25-én. A filmben a Trabant és Balaton együttesek alapítója, Tarr Béla állandó alkotótársa és a kultikus Sátántangó című film főszereplője mesél életéről, a nyolcvanas és 90-es évek könnyűzenei kultúrájáról és a filmzeneszerzés fortélyairól.