Misztikus élményben lehetett része annak, aki a Bánkitó Fesztivál utolsó napján a tóparton heverészést megszakítva inkább a tábor felé vette az irányt, ahol egy meredek erdei ösvény előtt Szabó Veronika, a Szirének című előadás rendezője várta az érdeklődőket. Mielőtt bebocsátást nyertem volna a szirének világába, Szabó a gyógyító erejű fehér zsálya füstjével tisztította meg körülöttem a levegőt, bátorságot kívánt az útra, és felhívta a figyelmemet arra, hogy odabent már nem lehet beszélni. Lélegzet-visszafojtva indultam neki tehát az erdőnek, ahol hamarosan földöntúli hangra lettem figyelmes. Háromrészes cikksorozatunkban az idei Bánkitó Fesztivál színházi programjairól mesélünk.
E heti ajánlónkban ismét a gyűjtemények kerülnek fókuszba: a Q Contemporaryban a Spengler– Somlói páros kollekciójának egy metszete kerül a közönség elé, a debreceni MODEM kiállítása az Antal–Lusztig-gyűjtemény öt nagy mesterére koncentrál, míg a veszprémi Művészetek Házában az Első Magyar Látványtár harmincadik évfordulóját ünneplik, a járványhelyzet miatt két év csúszással.
Nemrég jött velem szembe az amerikai komikus, Sarah Hartshorne egyik tweetje, ami tömören, ugyanakkor lényegre tapintóan vázolta fel a gyermekvállalás egyik legaktuálisabb ambivalenciáját: „A kora harmincas éveinkben terhesnek lenni New York Cityben szürreális élmény. Az összes barátom szerint gyerekfeleség vagyok, az orvosom szerint meg gyakorlatilag időskorú kismama.”
Titkos ösvény vezet a Bánkitó Fesztivál rendhagyó színházi helyszíne, a Patakpart felé. Az erdei tisztás vörös fényben izzik, mintha a kiépített útról letérve, a növényzeten átvágva földöntúli világba érkeznénk. Az éjszaka sötétje és a természet közelsége sejtelmes atmoszférát teremt, és az erdőből lassan előbújnak a futurisztikus, tudományos-fantasztikus filmeket idéző univerzum lakói. Háromrészes cikksorozatunkban az idei Bánkitó Fesztivál színházi programjairól mesélünk.
Ez a hét a fiatal, feltörekvő alkotókról szól: a Horizont Galéria immáron második alkalommal rendezi meg nyári, fiatal művészek munkáiból válogató seregszemléjét, ráadásul a Kieselbach Galéria is egy hasonló kezdeményezéssel készült a szezonra. Ráadásként pedig egy pop-up eseményt ajánlunk, ahol – a tematikához kapcsolódva – három fiatal tehetség mutatkozik be egy hosszú hétvége erejéig, egy nem mindennapi helyszínen.
Izgatottan gyülekeztek a nézők a Bánkitó Fesztivál színházi sátra előtt péntek este. A fesztivál szervezői a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy a kultúra és a művészet is helyet kapjon a programban. Háromrészes cikksorozatunkban az idei Bánkitó Fesztivál színházi programjairól mesélünk.
Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának negyedik részében Tranker Katával beszélgettünk.
E heti ajánlónk központi témája a dizájn: az ISBN könyv+galériában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói veszik górcső alá a kiállítási katalógusok evolúcióját, míg a Műcsarnokban immáron másodszorra megrendezett ipar- és tervezőművészeti seregszemle látható, kiemelt figyelmet fordítva az üvegművészetre. Kicsit távolabb Budapesttől, Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban egy alkotócsoport foglalkozik helyi, urbanisztikai kérdésekkel.
A budapesti Goethe Intézet 2022 őszén kiállítást rendez Harun Farocki installációiból. Ezzel párhuzamosan szeptemberben háromhetes filmes workshop is megrendezésre kerül.
Idén is számos diplomakiállítás közül szemezgethetünk – csupa frissen végzett művészhallgató munkája tekinthető meg Budapesten. Az e heti Ezt nézd!-ben három ilyen seregszemlét ajánlunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetemét az Andrássy úti bázison, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakos végzőseinek termését a Q Contemporaryban, valamint az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék hallgatói kiállítását a Karinthy Szalonban.
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk. Íme a legfrissebb HAVI ARCHÍV, csupa ehavi történéshez és kiállításhoz kapcsolódó olvasnivalóval:
Elstartolt a Szigliget Várudvar kortárs művészeti kiállítássorozata: elsőként a Nagyházi Contemporary mutatkozik be a Balaton-felvidéki régióban, csupa feltörekvő fiatal alkotóval.