Mi ma a festészet?
Yoshio Taniguchinak, a New York-i Museum of Modern Artnak, a MOMA átépítőjének úgy kellett megoldania az enormis gyűjtemény egzisztenciális gondját, hogy az innováció kecskéje is jóllakjon, a hagyomány káposztája is megmaradjon. A kis kocka mellé óriáshasábot emelt, a kis kocka és az óriáshasáb közötti kisajátított telken bővítette a függőkertet, a kis kockát is és az óriáshasábot is annyi fehérrel és üveggel, annyi fénnyel és derékszöggel árasztotta el, amennyiről a hajdani Weimar tervezői legfeljebb álmodni merhettek. Az 53. és 54. utcák közé szorított új épületegyüttesre Pihilip L. Goldwin és Edward Durrel Stone, a harmincas években fölhúzott, haloványan szerény bauhausos sorház építői aligha ismernének rá.
Rekordtermés
Ha az egymást követő árrekordokat nézzük, nem lehet vita: a műkereskedelem virágkorát éljük. Legalábbis a tengerentúlon, bár az európai központok (főleg London) is igyekeznek felzárkózni New York mögé. Az Artprice 2006-os jelentése szerint a nemzetközi műtárgypiac egy esztendő alatt 25 százalékos növekedést produkált (lásd: www.artprice.com), főleg a festészetnek köszönhetően, ami az aukciós eladások háromnegyedét teszi ki. És persze az Egyesült Államoknak köszönhetően, ahol az árverési tételek közel fele eladásra kerül. A rekordárakért a versenybe pár éve beszállt amerikai pénzemberek is felelősek (például az idén sokat emlegetett hedge fund milliárdosok), akik hol úri passzióból, hol befektetési szándékból hajtják fel az árakat – sohasem látott mértékben. Nem csoda tehát, ha a továbbiakban felsorolt rekordösszegek szinte kivétel nélkül az elmúlt egy-két évben születtek meg. Ráadásul a konjunktúrának nincs vége, az amerikai ingatlanpiac nyári megingása – úgy tűnik – nem veszi el a nagybefektetők étvágyát. A virágzás folytatódik...
„Jót írtál rólam Tamás” - Sassetta: Aquinói Szent Tamás imája
A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának egyik ékköve az az apró festmény, amely az imába merült Aquinói Szent Tamást ábrázolja. A középkor egyik legjelentősebb hittudósa a Domonkos-rendi barátok fekete-fehér öltözékében térdepel egy oltár előtt, aminek asztalán kis, ötrészes oltárkép áll. E fölött földöntúli fényben izzó mennyei jelenés bontakozik ki: szentek gyülekezete körében Krisztus testesül meg, aki a Szentlélek galambját Tamás felé repteti. A csoda egy gondosan kidolgozott, megannyi ismerős részlettel valóságossá tett kolostorbelsőben játszódik le. A tér jobb oldalán könyvtárterembe pillanthatunk be, ahol az olvasópultra helyezett, részben nyitott kódexek árulkodnak arról, hogy a helyiséget általában barátok jelenléte és gondolatai telítik meg élettel – szinte még ott vibrál a levegőben a zsolozsmára elsiető szerzetesek lépteinek zaja. Tamás háta mögött, egy nyitott kapun át a kolostor kertjére és annak közepén egy kútra – a középkori közösségek mindennapi életének központjára – nyílik kilátás.
Meztelen nőkkel egy szobában
Az elkényeztetett múzeumok nehézkességével tálalja a Kunsthistorisches a Tiziano-kiállítást. Nekik mindegy, úgyis vannak elegen. Ebbe a múzeumba nem akarnak senkit sem becsalogatni, nem akarják rábeszélni a helyieket, hogy vegyék át még egyszer az anyagot, az arculatteremtés szenvedélyében találtak egy rémes zöld árnyalatot a neon és a fűzöld között, ez most a jegy színe, és ilyen színű molinók lógnak a falakról. Viszonylag értelmetlen a lógatás, hiszen nehezebb a zöld lepedő alapjá tájékozódni, mint megkérdezni a hosszú hajú útbaigazító fiút, vagy akár csak menni, logikusan fölfelé, a képtár felé. Az úton az ember átmenetileg fölfüggeszti Canova iránti rajongását, mert a Thészeusz fejbe vágja a kentaurt már szemből nézve is szörnyű idomtalan, ha pedig elkövetjük azt a hibát, hogy a lépcsőforduló után visszanézünk rá, akkor megcsodálhatjuk a hős puhácska állát és deformált fejét, a furkósbot és a sisak közötti kényszerű márványhíd pedig csak tovább ront a helyzeten. De már benne vagyunk Tizianóban, a két művész egy templomban fekszik ma, ráadásul Canova faragta Tiziano sírja fölé az emléket.
„Erkölcsileg elítélhető”
Nem hiába követelte meg a moszkvai Puskin Múzeum veterán igazgatónője, Irina Antanova a londoni Royal Academyben bemutatott orosz kiállításhoz a brit kormányzat garanciáját. A volt szovjet múzeumok tele vannak a klasszikus moderneket gyűjtő korábbi milliomosok elzabrált műalkotásaival. Az államilag szavatolt kiállítás körül egyből felizzott a levegő, szakértők és ellenszakértők estek egymásnak a sajtó hasábjain, bírálva vagy megvédve az orosz múzeumokat.
REHAB
A REHAB ('elvonó') egy menedék, ahol elrejtőzhetünk, amikor ki akarunk törni hétköznapi életünkből és azon káros befolyások alól, melyek mentális és fizikai jólétünkre nehezednek. Egy olyan rendszerben, melyben mindenkor kötelesek vagyunk társadalmilag megbízhatónak mutatkozni, az olyan pillanatokban, amikor kis nyugalmat szeretnénk a társadalmi normákhoz való folyamatos alkalmazkodásban, a REHAB egy vészkijárat.
A 7. MŰGYŰJTŐK ÉJSZAKÁJÁRA
Társasági esemény, mini-fesztivál, a legfrissebb képzőművészeti irányzatokkal való ismerkedési lehetőség, a nagymesterek előtt történő főhajtás, összefogás egy jó ügyért, a múlt, a jelen és a jövő iparművészeti remekeinek bemutatója, csütörtök esti könnyed kikapcsolódás - az összes jelző egy eseményt takar: a 7. Műgyűjtők Éjszakáját a négy évente ránk köszöntő szökőnap előtti estén, 2008. február 28-án rendezik meg Budapest belvárosában. A negyedévenként jelentkező program a főváros galériás negyedében, a Falk Miksa utcában és környékén a korábbiakkal megegyező módon 17 órakor kezdődik és éjfélig tart. Ezúttal 12 kiállítás nyílik meg az este folyamán - köztük Antonio Briceno fotókiállítása, a Franciaországban élő Reigl Judit festőművész 60-as években készített "Homme" (ember) sorozatából, valamint több kortárs művész alkotásaiból válogatott tárlatok - ezek mellett koncertekkel, állandó kiállításokkal és bútorfelújítási bemutatóval várják az érdeklődőket.
Kiállítás és közönség
A műkritika és műkereskedelem egyik vezető nemzetközi havilapja, a The Art Newspaper összesítette a múzeumok tavalyi látogatottsági statisztikáit. Az eredmények nem meglepőek, de elgondolkodtatók. Kiderül belőlük, hogy a japánok a legfegyelmezettebb múzeumlátogatók, hogy a klasszikus műkincsektől a kortárs művészetig a közönség bármit megnéz, megfelelő körítéssel. Sőt, azt is megtudhatjuk, hogy a Szépművészeti Múzeum példásan megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben!
Változó múzeumvilág
Míg a hazai múzeumok az egyre apadó anyagi forrásokkal viaskodnak, a Nyugati világ művészeti intézményeit a fejlesztés gondja tartja izgalomban. Európában a közgyűjtemények javainak eladhatósága a divatos vitatéma, a tengerentúlon pedig a pénzpiac egyre erősebb ölelése. A magángyűjtők hatalmas, dollármilliós adományaikkal és saját múzeumaikkal gyökeresen formálják át a művészeti és a múzeumi szcénát. Rendszerint saját jól felfogott piaci érdekeik szerint. A The Art Newspaper publicistája, Adrian Ellis erről írt egy keserű esszét:
A valóságból táplált illúzió
A tavaly Essl díjjal jutalmazott Horváth Dánielnek A Földnek szeme van, az erdőnek pedig füle címmel nyílt kiállítása a NextArt Galériában. Az új generációs képalkotó technikákat felvonultató festő látásmódja a ma analitikus festészetébe kapcsolódik be. A fotó után lazábban megfestett munkáknak azonban mégsem adományozza a fotó nyelvezetét. Fotót idéző, mégis festői munkáiban a valóság, a reprezentáció és a kettő között megbúvó csel dominál.
Kína leelőzte Franciaországot
Bár egyes nyugati szakembereknek már elege van az ázsiai művészet nyomulásából, az Artnet kritikusa, Charlie Finch pedig egyenesen a kínai piac összeomlását vizionálta 2008-ra, a The Artnewspaper súlyos tényekkel állt elő. Illetve még nem számszerű tényekkel, csak tényszerű számításokkal. Ezek szerint a kínai műtárgypiac megelőzte a francia műkereskedőket. Vagyis a vezető szerepet toronymagasan őrző Egyesült Államok és a másodikként terjeszkedő Nagy-Britannia után az ázsiai szuperhatalom megszerezte a harmadik helyezettet a nemzetközi műkereskedelemben.
Zürichi tolvajok
Az FBI az illegális műkincspiac éves forgalmát 6 milliárd dollárra becsüli. A műtárgy tolvajoknak serényen kell dolgozniuk, hogy lopott alkotásokat biztosítsanak a sötétben üzletelő kereskedők számára. Ügyetlenségük és naivitásuk néha optimizmusra ad okot: a Sao Paolóból tavaly decemberben ellopott Picasso-portré például máris megkerült. Most egy zürichi múzeum munkatársai izgulhatnak, mivel gyűjteményük Európa egyik legnagyobb szabású műkincsrablásának esett áldozatul a hétvégén.
Metro 4 Galéria
A metró 4 galéria a Móricz Zsigmond Körtér palánkkal övezett szegletében látható. Olyan képzőművészeti projekt, amelynek lényege, hogy a főváros által építetett új metróvonal állandóan változó munkafolyamataira ráirányítsa a járókelők figyelmét. Az ABDK csoport – Antal Balázs és Dobos Kata – ötleteként létrejött public art projekt az építők szándékára reflektál, akik betekintést engedtek a munkafolyamatokba úgy, hogy különböző méretű réseket vágtak a munkát elbarikádozó palánkokon.
Orosz restitúció
Legjobb védekezés a támadás. A londoni Royal Academy nagy orosz kiállításának anyaga körül forr a diplomáciai levegő, hiszen az impresszionista és posztimpresszionista francia mesterek remekműveinek nagy része az orosz burzsoák gyűjteményéből került a szovjet állam tulajdonába 1917 után. Nem épp önkéntes alapon. A putyini kormányzat persze nem Scsukin leszármazottjaival pereskedik, hanem bemutat egy új internetes oldalt, ahol a németek által elhurcolt orosz műkincsek hosszú listája várja a történelmi igazságtételre érzékenyeket.
Robert Capa titkai
Mikor 1954-ben minden idők legrangosabb képes magazinjának, a Life-nak a tudósítójaként felrobbant egy taposóakna a lába alatt, már rég beírta magát a fotótörténet nagykönyvébe. Robert Capa (született Friedmann Endre) merész akciófotóival megalapozta a modern haditudósítás műfaját. „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” - mondta a zöldfülű kezdőknek. Ő mindig az első sorból fényképezett, ahogy ezt a spanyol polgárháborúban készített, most előkerült több ezer negatívja is tanúsítja.