Értelmetlenségből katedrális – Neo Rauch festészete
Neo Rauch (1960) Lipcsében látta meg a napvilágot, szüleit pár hónaposan egy vasúti szerencsétlenségben veszítette el. Édesapja akkor kezdte volna a művészeti főiskolát Lipcsében, ezt követően anyai nagyszülei nevelték fel. 1981–86-ig a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán (HGB) festészetet tanult.Arno Rink (1940) tanítványa. 1986–90 között mesterdiák prof. Bernhard Heisignél, majd 1993–98-ig asszisztens a főiskolán. 1986-ban nagy feltűnést keltett diplomamunkájával. Rauch a két Németország újraegyesítésekor 29 éves volt, tanulmányait még az előző, szocialista rendszerben, az NDK-ban végezte. Első komolyabb szakmai sikereit a kilencvenes években érte el. 1997-ben elnyerte a Leipziger Volkszeitung díját, 2002-ben a Vincent van Gogh-díjat ítélték neki.
Steinheim – Jürgen Noltensmeier Lipcséből
A vizuális művészetek új tendenciáinak bemutatására, a kortárs képzőművészet támogatására helyezve a hangsúlyt a pécsi intézmények éves programjaikban progresszív események felvonultatására törekednek. Próbálkozásaik mégis megállnak a lokális érdeklődés szintjén. Pedig a Budapest után a kultúra legszélesebb horizontján mozgó városnak fontos, hogy aktuális nemzetközi kitekintései és országos érdeklődésre számot tartó programjai legyenek. Több olyan kulturális egyesület, alternatív művészeti csoportosulás is létezik, amelyek a helyi viharok ellenére próbálják ujjukat a legújabb nemzetközi trendek és kortárs művészeti áramlatok ütőerén tartani. Ilyen a (Közelítés Művészeti Egyesület mellett) a Lenau Verein, amely németországi segítséggel 1985-ben alakult mint az ország első német nemzetiségi egyesülete. Színvonalas kulturális, hagyományápoló tevékenységével szervesen illeszkedik a város kulturális szervezeteinek életébe.
Plakáthistória
Bakos Katalin, a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályának főmuzeológusa komoly plakáttörténeti albummal örvendeztette meg az alkalmazott grafika és az elmúlt évszázad reklámtörténete iránt fogékony olvasókat. Bakos Katalin fiatal művészettörténészként fedezte fel a plakátművészet különös világát, mikor 1986-ban részt vett a Műcsarnok 100+1 éves a magyar plakát címet viselő kiállításának megrendezésében. Ez a tárlat a műfaj feldolgozásában azóta is mérföldkőnek számít, de a ’86 óta eltelt bő két évtized rengeteg új eredménnyel és adattal gazdagított az akkoriban még meglehetősen gyerekcipőben járó hazai plakátkutatást.
Számítógépes művészet
A szerb származású szlovén művész, Vuc Cosic egy összekuszálódott elektronikus levélben talált rá 1995-ben az egymásra csúszott szavakból összeálló új kifejezésre: net.art. Ekkor született meg az internetes művészet közkeletű elnevezése – tudjuk meg a Taschen új kiadványából. A vékonyka kötet – ahogy a sorozattól megszoktuk – egy alapos tanulmány és jó pár műelemzés segítségével vezeti be a laikusokat a hálózati művészet különös birodalmába.
Historizáló kastélyok
Sisa József több évtizedes kitartó munkával szedte össze Nagy-Magyarország historizáló kastélyait. A jó hatszáz tételes lista tudományos feldolgozását kényszerítette bele most egy nagyszabású kastélyalbum öntőformájába. Az 1840-től az első világháború kirobbanásáig számított építészeti periódus nemcsak mennyiségben, de minőségben is nagyot alkotott hazánkban. A soha előtte nem tapasztalt építészeti konjunktúra az arisztokraták nemesi hajlékait se hagyta érintetlenül.
Barokk
A Corvina megjelentette a tavaly elindított művészettörténeti albumsorozatának új kötetét, a barokk kor összefoglalóját. A 17. századot kiveséző, nagyalakú, színes könyv Chiara Lachi 2005-ös művének a fordítása. Hűen az olasz eredetihez, a gazdagon illusztrált album Itália felől gombolyítja fel a barokk képzőművészet fonalát.
A festészet nagyjai
A magyar tévécsatornák nem árasztják el a televízió előtt ücsörgő nézőket képzőművészettel. A kulturális műsorok zömében az éppen aktuális eseményekből és kiállításokból szemezgetnek. (Lásd az m1-en a Kultúrházat, a Duna tévén a Kikötőt vagy a Viva nemrég indult Kép a képben című ajánlóját!) A DVD-piacon viszont fellelhetők művészettörténeti tárgyú adathordozók is. A Balog Mix Stúdió jelentette meg magyarul a Channel Five-on futó, A festészet nagyjai (Great Artist with Tim Marlow) című sorozat epizódjait.
Piramis©
Az első piramis építőmesterét, a zseniális hivatalnokot, Imhotepet istennek tartotta a hálás utókor Egyiptom földjén. Az Európából érkező kalandorok és kincsvadászok már jóval kevesebb tiszteletet tanúsítottak iránta, el is rabolták az ókori civilizáció emlékeiből, amit csak a sivatag engedett. A mai egyiptomi kormány szélmalomharcot folytat a neves európai múzeumokat díszítő egykori leletek visszaszerzéséért.
Igazságot Guido Reninek!
Mint mindannyian, én is abban nevelkedtem, hogy Guido Reni, na ne vicceljünk már. Guido Reni a hanyatlás, a kellemkedés, ha előbb feltalálják a szót, akkor a dekadencia és az Aurora, a főmű, a tetszeni vágyás kétes dicsérete, kicsavart testű asszonyságok a papírból kivágott lovak körül, nézd, mivé lettél, Michelangelo. Ehhez képest Genovában óriási molinók lógnak az utcákon, és ami rajta van, az túl szép ahhoz, hogy Reni legyen, pedig annyira Reni, hogy volt egy idő, amikor híresebb volt az Auroránál is, maga Oscar Wilde fedezte fel a művelt és dekadens északnak, Szent Sebestyén. Nem az egész kép lóg az utcákon, csak fekete háttér előtt a has és mellkas, a hónaljba belőtt nyíl, fent a piros, telt száj, lent a lecsúszó ágyékkötő, és mellette piros betűkkel a kiállítás címe: Szenvedés és eksztázis. A bennünk élő Oscar Wilde megvonja vállát, megigazítja cilinderét és sietős léptekkel a Palazzo Rosso felé indul.
A Medici Bank
Míg a művészettörténészek a Medici család példátlan műpártolói tevékenységéről zengedeznek, a történészek kutatásai nyomán felsejlik egy másik elbeszélés is, tele haszonleső uzsorásokkal, kétszínű zsoldosvezérekkel, elárult királyokkal, kiárusított pápai bullákkal, nagyzoló propagandaművészettel és megfélemlített köztársaságpártiakkal. Tim Parks habkönnyű történeti olvasókönyve ezt a szálat követi végig, hogy miként emelkedett fel az egyik firenzei polgárcsalád a csillogó aranyforintok segítségével, majd miként enyészett el fél világot behálózó hatalma.
Nóra jelenti: Szerelemáradat
Agresszív férfiököl, mintha ütésre állna, ujjain az aranygyűrűk a L O V E feliratot adják ki. Isaac Julien fotójával hirdetik a True Romance kiállítást. Etetős, egyértelmű, akár vicces kép, pusztán ennyiből még nem lehet eldönteni: csak színes vagy jó is az anyag, ami a szerelem allegóriáit veszi sorba a reneszánsztól a mostig. Kunsthalle-pólóban ül a teremőr fiú, kíváncsi lennék, hogy rotálják-e őket is, mint mondjuk a Zarában a próbafülkétől a pénztárig, a női osztálytól a gyerekig, de itt jó lehet lenni. Rögtön például Marina Abramovic Rest Energy című filmjének egy kockája fogad, férfi és nő egymással szemben, köztük egy íj, amit ketten két oldalról feszítenek, fehér ingben, fekete aljban, tartják csak végtelenül. Olyan, mintha egy partin epres pezsgő helyett dupla vodkát adnának welcome drinknek. Oké, akkor így szórakozunk.
Ligeti Antal művészete rajzvázlatai és festményei tükrében
Bár a 19. század közepének hazai tájfestészete az utóbbi években a gyűjtők körében nagy népszerűségnek örvend, a művészettörténész-szakma mégsem mutat különösebb érdeklődést a téma iránt. Az impresszionizmusból eredő látvány-tájfestészet és Nagybánya méltán hangsúlyos szerepének tárlatok sorát szenteljük, ezek mellett azonban érdemes megismerni és bemutatni a közönségnek az ezt megelőző időszak fontos alkotóinak életművét is. A Magyar Képzőművészeti Egyetem most ennek a hiánynak a pótlására vállalkozik a romantika korában élt, a táj értő és minden egyes elemét átérző, részletező pontossággal visszaadó festő, Ligeti Antal (1823–1890) tájfestészetét bemutató kiállításával. A tárlat tisztelgés nemcsak Ligeti művészete, de épp ennyire a festő életművének kutatásával évtizedeken át foglalkozó Szabó Júlia munkássága előtt is, aki ezt a felfedező munkát elkezdte, de befejezni sajnos nem adatott elég ideje. Ő rendezte a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában lappangó – vázlatként készült, de sok esetben önálló alkotásként is kiváló – mintegy 123 rajzot. Ezután született meg a kiállítás ötlete: megmutatni a 19. századi tájfestők alkotótechnikáját, hogyan készítették apró megfigyelések, vázlatok sokaságának segítségével kisebb-nagyobb méretű olajképeiket.
Kahnweiler csendestársa – tanmese gyűjtőknek
A Szépművészeti Múzeum január 27-ig nyitvatartó kiállítása mintha tanulmányi anyag lenne mindazok számára, akik az izmusok történetét szeretnék áttekinteni, de nem a főművek között lapozva, könyvből, hanem álldogálva, élőben nézegetve kubista, szürrealista, konstruktivista festményeket, szobrokat, grafikákat. Nem a közönségnek már ismerős, emblematikus műveket (valószínűleg azt is nehéz lehetett eldönteni, mi hirdesse a kiállítást, mert még a Klee-k között is kevés a Hundertwasser plakát mellé kitehető, csalogató darab), hanem olyasmiket, amik valaha egy lakás falain lógtak – és az archív fotók alapján láthatjuk, hogy ez a lakás nem volt hivalkodó, sőt. Egy svájci rövidáru-kereskedőé volt, Hermann Rupfé, aki ugyan évente kétszer ellátogatott Párizsba, és minden évben kényelmes panziókban, később szanatóriumokban üdült a feleségével, de mindenfajta nagyzolás távol állt tőle, és minden vásárlását szigorú üzleti megfontolások alapján ejtette meg, mondjuk már 1907-től kezdve. Az persze furcsa, hogy rögtön fauve és kubista képek kerültek hozzá, szinte mind már keletkezése évében.
Szépség története
Umberto Ecót nem kell bemutatni, bármihez is nyúlt az elmúlt fél évszázad során, arannyá vált. Az itáliai filosz most – az irodalomelmélet, a szakdolgozat-kalauz és a regények után – az esztétikai album műfajában alkotott nagyot. Ilyen műfaj ugyan nincs, de Eco gond nélkül teremt egyet. Mégpedig egyből egy iskolacsináló klasszikust, egy saját CD-ROM „megkönyvesítésével”.