Az olajfesték felfedezői
2001-ben nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor az afganisztáni tálibok rakétavetőkkel, tankokkal és dinamitkötegekkel megsemmisítették Bámiján-völgy hatalmas Buddha-szobrait. A radikális iszlám milicisták az emberábrázolást tiltó Korán soraira hivatkozva robbantották fel a 6. századi kolosszusokat. De nem csak az óriási szobrokat tették tönkre, a Buddhák monumentális fülkéi mögött húzódó barlangrendszer falképeit is súlyosan károsították. Pedig egy nemzetközi kutatócsoport nemrég megállapította, hogy ezek a világ legrégebbi olajfestményei!
Artmagazin 2008/2.
INTRO
Május 16-án Budapesten tanácskozott a világ legnagyobb múzeumainak vezetőit tömörítő úgynevezett Bizot-csoport európai szekciója. A Szépművészeti Múzeum
egyedüli magyar intézményként 2006 óta tagja a csoportnak, illetve nem is a múzeum, hanem annak mindenkori igazgatoja, a meghívás ugyanis nem az intézményeknek, hanem azok vezetőinek szól, ezért például senki sem helyettesíthető a mindig más helyszínen megrendezett üléseken. Igazi múzeumdiplomáciai sikernek könyvelhető el, hogy ennyi befolyásos szuperintellektust, vagy befolyásos intézménymenedzsert sikerült Budapestre csábítani, és gondoskodni arrol, hogy nyugodtan tanácskozzanak a historikus magyar díszletek között.
Artmagazin 2008/3.
INTRO
Na mi van? Tette fel a kérdést a Műcsarnok, ezzel biztatva a közönséggel
folytatott aktívabb párbeszédre kortárs művészeinket. Minthogy az e kérdéssel tematizált kiállítássorozat a Reneszánsz Év keretében, illetve inkább keretéből valósult meg, volt egy mű, ami nem hagyta kielégítetlenül a miniszteri elvárásokat sem, és egy olyan álépítkezést mutatott be köztéri munkaként, ami a négyes metró amúgy is kedélyborzoló projektjét hackelte meg. A Képíró utcai Kisterem Galéria előtt megjelent egy OSB lapokkal elkerített rész, körülötte néhány sitthalom, a kerítéselemeken a szokásos tájékoztató feliratok, hogy itt épül a 4-es Metró Kálvin téri megállójához tartozó szellőző, amelynek rácsa – és itt jön a miniszteri elvárás – magát Mátyás királyt formázza. Megbízó: Altajai Parakutató Projektiroda és Menedzsment Kft., építész, tervező: Mellékúttervező Vállalat stb.
Goya háborúja
Hétfőn János Károly és Zsófia királyné ünnepélyes keretek között megnyitotta a Prado új kiállítását. A tárlat a 200 évvel ezelőtti függetlenségi háborúnak állít emléket, az egyik legnagyobb spanyol festőművész, Francisco de Goya rajzainak és festményeinek a segítségével. A közönség megcsodálhatja a madridi felkelők kivégzését ábrázoló, gondosan megtisztított képet, de a híres-neves Kolosszust már nem. A kurátorok nem engedték kiállítani a művet. Ismét felkorbácsolódtak az indulatok a festmény eredetisége körül.
Múzeum és pénz
A kultúripar régi vágású hazai részvevői nehezen nyelték le a kapitalizmus kényszerű békáját. A jólfejlett panaszkultúrához ragaszkodva tettek egy bátortalan kísérletet a pénzvilág meghódítására, majd sündisznóállásba merevedtek. Ezt példázza Kovács Gábor esete is, aki mikor belépett a képzőművészeti mikrovilágba, megpróbálta összeegyeztetni mecénási elképzeléseit a szakmai elit elvárásaival. Nem sikerült. Pedig máshol ez már jól (vagy rosszul) működik, hosszú idő óta. Csak a recepteket kéne eltanulni és változtatni egy keveset a mentalitáson.
Moholy-Nagy Galéria
A Collegium Hungaricum Berlin április 5-én megnyitja Moholy-Nagy Galériáját Berlin szívében. Berlin legfontosabb képzőművészeti eseménysorozata, a Berlini Biennále alkalmából a német főváros történelmi múzeumnegyedében magyar és nemzetközi képzőművészetet bemutató új kortárs galéria nyílik. A Collegium Hungaricum Berlin Moholy Nagy Galeriája az ötödik csúcsa annak az új galéria-ötszögnek, amely Berlin történelmi szívében a kortárs képzőművészetet képviseli, – hangsúlyozta Coco Kuhn, a Temporäre Kunsthalle vezetője a megnyitásra készülő magyar galériában való látogatásakor.
Modern fáraók
A német Spiegel folyóirat a művészvilág egyik legbefolyásosabb nagyágyújával, Thomas Krensszel készített egy hosszú és izgalmas interjút. Krens a New York-i Guggenheim Alapítvány igazgatójaként évtizedek óra a múzeumipar globális terjeszkedéséért harcol. Sokan vitatják az általa képviselt és sikerre vitt növekvő múzeum eszméjét. De a legújabb projektbe talán a sokat látott múzeumguru bicskája is beletörik, az Abu-Dzabiban létesítendő fiókmúzeum kapcsán feltehetőleg távozni kényszerül posztjáról.
A meglepetés
Az elmúlt évek példátlan műtárgypiaci virágázásának motorja kétség kívül a kortárs képzőművészet volt. A nemzetközi aukciósházak nagy reflektorai a huszadik század sikerembereit pásztázzák. Az európai művészettörténet múzeumi értékű remekművei a háttérbe szorultak, áraik alig növekednek. Most viszont itt egy klasszikus a Christie's kínálatából: egy majd' 200 éve keresett gáláns jelenet Watteau-tól. A nyáron kalapács alá kerülő festmény minden bizonnyal új rekordot hoz a rokokó művész számára.
A Lipcse-jelenség
Bár a lipcsei iskola az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb kortárs képzőművészeti (és nem utolsó sorban műkereskedelmi) jelensége, itthon még sosem foglalkozott vele kiállítás. Pedig a kelet-német sikertörténet minden posztszocialista országban példaadó lehetne. A vasfüggöny lebontása után számos fiatal képzőművész érkezett Nyugatról a nagy múltú, akadémikusan realista lipcsei főiskolára. Ebből született meg a 90-es években az „Új Lipcsei Iskola”, ami olyan sztárművészeket adott a világnak, mint Neo Rauch, Matthias Weischer vagy David Schnell. A Műcsarnok új, nagyszabású kiállítása megismerteti a hazai tárlatlátogatókat is a lipcsei kortárs művészeti színtérrel. Kötelező kultúrprogram minden műbarátnak és szakértőnek!
2008. március 28. - 2008. május 18.
Letűnt idők néma tanúja - Pierre Gerard Philipp Colin egy ismeretlen festményéről
Képekre márpedig szükség van. Szent Bonaventura szavaival élve, többek között már csak „az egyszerű emberek műveletlensége, az érzelmek tunyasága és az emlékezet ingatagsága miatt”[1] is. A képek esetenként régi korok egyetlen túlélőiként olyan információkat közvetítenek az utókor számára, amelyek az évszázadok során a feledés homályába vesztek. Letűnt idők néma tanúi ők, ám hozzáértő kézben, némi szerencsével olykor szóra bírhatók. Hazai magángyűjteményeinkből az utóbbi években egyre-másra kerülnek elő olyan ismeretlen régi műtárgyak, amelyek művészettörténeti, történeti, kultúrhistóriai, topográfiai vagy más egyéb szempontból megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. A teljes ismeretlenségből felbukkant rejtélyes művek művészettörténeti meghatározása mindig kihívást és egyben kalandos időutazást is jelent a régi korokkal foglalkozó kutatóknak. Különösen izgalmas a feladat, ha csupán a mű kvalitása vitathatatlan, azonban nem ismerjük az alkotót, a készülés idejét, sőt azt sem tudjuk, mit ábrázol. Nyomozás ez a javából, amelynek során azonban nem csupán az „elkövetőt” keressük. Az alábbiakban egy ilyen szellemi kalandra invitálom az olvasót egy festmény kapcsán, melynek „némaságát” a közelmúltban sikerült megtörni.
A legkeresettebb művészek
Úgy tűnt, sose lehet onnan kirobbantani. Picasso olyan magabiztosan trónolt minden eladási rangsor élén, mintha bérelt helye lenne. Majd tíz év után most megtört a jég: a pop art amerikai szupersztárja, Andy Warhol beelőzött és elfoglalta az őt megillető első helyet az előző esztendő nemzetközi aukciós összesítésében. Az Artprice közzétette szokásos éves listáját 2007 legkeresettebb (és legtöbb pénzt hozó) képzőművészeiről. Ugyancsak átrendeződött a mezőny!
Nő kaméliával - Paula Modersohn-Becker Brémában
1907 – különös egybeesés a művészet történetében: Worpswedében, az északnémet lápvidéken megbúvó művésztelepen meghal Paula Modersohn-Becker, Coyoacán, Mexikóban megszületik Frida Kahlo, egy kivándorolt német fotográfus lánya. Két festőnő, akik mindketten a nő-művészek pregnáns, ikonszerű képviselőivé váltak. Művészfeleségek, mindkét férj a kor híres festője, Otto Modersohn, a worpswedei művésztelep egyik alapítója és Diego Rivera, Mexikó nemzeti kincse. Rivera tíz évvel a német festőnő halála után, éppen a brémai Paula Modersohn-Becker Múzeum átadása évében, 1927 őszén Heinrich Vogeler meghívására a Barkenhoff – Vogeler híres, a Gesamtkunstwerk szellemében létrehozott lakóháza – vendégeként Worpswedére látogat. Véletlenek, vagy inkább misztikus egybeesések, amelyek egyébként is kísérői Paula Modersohn-Becker művészetének.
feLugossy László – a dimenzionista
Egy festmény, valakinek a festészete, festményeinek a világa végtelenül egyszerű, ugyanakkor pedig végtelenül komplex fenomenon. A kérdés csupán annyi, hogy az utazó, aki szemén keresztül kilövi magát az előtte álló festménybe, mennyire érdeklődik, milyen mélyek és milyen természetűek az érdekei. Egy barlangfreskó is ugyanúgy portál egy roppant különös világba, mint „egy Picasso” vagy „egy kortárs festmény”. A különbség mindössze annyi, hogy az utazó milyen élményeket szívhat magába, élmény-bevásárlókosarában, cekkerjében miféle zsákmányt, új szerzeményt tud vagy akar hazacipelni.
Kronosz és Tsai - Gondolati vertigo Braun András kép-festményei kapcsán [1]
A következő, Braun András inspirálta gondolatmenet metaforája leginkább az örvénylés lehetne. Nem véletlenül, hiszen ha felidézzük Braun kép-festményeit, leginkább dinamikusan örvénylő vonalstruktúrái és lüktető képfelületei kerülnek virtuális látómezőnkbe, ám ezzel egy időben azok már ismert, frappáns értelmezései is előbukkannak emlékezetünkből. És mit is lehetne még hozzátenni az „optikai turbulencia” élményének kreatív megfogalmazásához, vagy e festményeknek a digitális képalkotást „illuzionisztikusan” megidéző, de a véletlenszerűségeknek is szabad utat engedő természetének leírásához? Ám alkotójuk műtermébe és munkamódszerébe bepillantást nyerve, valamint a húsz éve formálódó életműre visszatekintve az a benyomásunk támad, hogy jobbára a teoretikus nyelvezet röppályáin írunk le köröket e festészeti gondolkodásmód körül. Ezen elméleteken, illetve a kényszerítő erejű fogalmi készleteken haladva azonban nehéz megtalálni azt a rést, amelyen keresztül a festmények gondolati mezőjében a középponthoz közelebbi pályára kerülhetünk. Talán a festészeti élmény leírásával kapcsolatban is idézhető – már e ponton is kapcsolódva Braun legutóbbi kiállításának „tematikájához” – Augustinusnak az idő felfoghatatlanságára, vagyis valóságosságára, s egyben rejtélyességére utaló gondolata: „Mi is az idő? Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom.”
Túrórudi, Combino, szabadság - Társadalomkritikus művészet Magyarországon. Vázlat
„Hogy tudná egy művész felmérni, vajon van-e bármiféle kapcsolat a ceruzavonása és a társadalmi igazságosság között, pedig az előbbiért személyes felelősséget érez, az utóbbiért pedig nyilvános felelősség terheli?” (El-Hassan Róza)
Pinczehelyi Sándor nemrégiben zárult kiállításának megnyitóján kétszer is elhangzott, hogy a kiállítás megrendezésének semmilyen különösebb oka, pláne aktualitása nincs. Ennek a mondatnak pusztán azért van jelentősége, mert politikai művészettel kapcsolatban hangzott el, amely művészetnek az aktualitás igencsak fontos jellemzője, és mert tökéletesen kifejezi azt a mélyről jövő idegenkedést, óvatosságot, de legalábbis ambivalenciát, amely a társadalomkritikus művészetet övezi Magyarországon.