Christian Schad
A modernista műítészek szerettek egyenes ívet húzni a klasszikus avantgárdtól a háború utáni absztrakcióig. Pedig Franz Roh már 1925-ben számba vette az expresszionizmus formakísérletei után feléledő realista tendenciákat művészettörténeti könyvében. Ugyanis a világháború pusztítását követően a képzőművészet fogódzót kereső keze – a szertelen izmusok tanúságait nem teljesen elfeledve – visszatalált a realizmus biztonságához. Így járt el Christian Schad is, a német újtárgyilagosság egyik legnagyobb festője, akinek idén ősszel a bécsi Leopold Múzeum nagyszabású életmű-kiállítást szentelt.
Hamar munka sosem jó? – Az Aba-Novák-vállalkozás margójára
Képzőművészeti könyvkiadásunk a derűs látszat ellenére valójában siralmas állapotban van. Vegyünk egy példát: a világban mostanság mindenütt Goyát ünnepelték. Idén van halálának 180. évfordulója, Madridban művészete árnyasabb, Bécsben és Berlinben derűsebb oldalának szenteltek komoly katalógusokkal megtámogatott kiállítást. Míg Európában sorra jelennek meg a Goyával foglalkozó könyvek, hazánkban csak a Szépművészeti spanyol tárgyú kiállítása és egy művészeti folyóirat különszámai hívhatták fel rá a figyelmet.
Buszgarázs
Oroszországban minden másképp működik. Képzeljük el, hogy egy privatizáción megtollasodott, magyar nagyvállalkozó barátnője kortárs művészeti központot alapít egy ferencvárosi ipari műemléképületben – nos, elég hihetetlenül hangzik. Nem úgy Oroszországban, ahol a milliárdos Roman Abramovics harmatosan fiatal barátnője, Dása Zsukova éppen ezt tette.
A Nyelv
A patinás londoni iparművészeti múzeum, a Victoria and Albert megvásárolta a Rock n’ Roll legismertebb szimbólumát, a Rolling Stones kinyújtott Nyelvét. A jellegzetes vörös-fehér márkajelzést egy fiatal brit dizájner, John Pasche tervezte majdnem négy évtizeddel ezelőtt. A múzeum 50 ezer fontot fizetett az eredeti, szignált gouache-festményért.
Párizs-kalauz
Van, aki a Disneyland miatt megy Párizsba, más a ropogós baguette-ekért, megint mások azért, ami miatt Párizs az PÁRIZS. A műélvezetért. Nem tagadjuk, hogy számunkra ez utóbbi tábor a legkedvesebb, de nemcsak nekünk, hanem a Vince kiadónak is. A német Taschennel karöltve dolgozó könyvkiadó megjelentette ugyanis új művészeti kalauzát, ami a fények és a művészeti legendák városába, Párizsba kíséri el az olvasót.
M. C. Escher
A Taschen – már többször, több méretben is kiadott – Escher-albumában maga a művész akar minket meggyőzni arról, hogy munkái nem pusztán virtuóz grafikusi üresjáratok. A holland rajzolózseni elismertsége csúcsán, valamikor az ötvenes években papírra vetette életmű-magyarázatát.
Magyar mesterek
Két trend hódít jelenleg a művészeti albumok piacán, az egyik a minél grandiózusabb, sok kilót nyomó óriáskorpuszé, a másik a finomabb, rövidebb, kézbe vehető, átlapozható, de azért zsebkönyv méretűnél nagyobb kötetecskéké. Az utóbbi téren erősítette meg hadállásait a patinás hazai képzőművészeti könyvkiadó, a Corvina.
Spirál
Magyarországon nincs nagy hagyománya a képregénynek, véletlenül vagy történeti szükségszerűségből itthon az animáció (és annak idején a diafilm) örök kiskorúságra kényszerítette a műfajt. Nincs széles közönsége, csak a kisiskolások körében. Néha viszont érkezik egy fiatal tehetség, aki jobb híján a nemzetközi piacra kezd el dolgozni.
Artmagazin 2008/5.
Épp öt éve, az akkor még Antik Enteriőrnek nevezett Budapest Artfair-re jelent meg az első Artmagazin, még próbaszámként, sikerhajhásznak egyáltalán nem nevezhető címlappal. Elsőre jó ötletnek tűnt az éppen akkor futó Mednyánszky kiállítás kapcsán a Hadifoglyok karácsonya című festmény egy részletét választani, de azért kicsit népszerűbb lett a két számmal későbbi pop-artos, monokinis borító. Különösebb múltbamerengés nem tűnik időszerűnek, hiszen épp nemrég emlékeztünk meg arról, hogy már túl vagyunk a 25. számon, akkor is leszögezve, hogy éljenek és szórakozzanak jól az olvasók, főleg Artmagazint olvasgatva a hétvégi (vagy hétközbeni) hazai, vagy külföldi, múzeum- vagy kortárs kiállításlátogatások előtt, illetve után.
Parancsra született művészet
Gyanakvással közelítettem a monumentális Sztálin-festmény felé. A vezér hangsúlyos nyitóképe azt is jelezhette ugyanis, hogy a debreceni MODEM szocreál kiállítását agyonnyomja a kommunistázós aktuálpolitika. Amire volt esély, hiszen a téma nem a kurátor, hanem a városvezetéssel jó kapcsolatokat ápoló igazgató, Gulyás Gábor fejéből pattant ki. A Festészet a Rákosi-korban című anyagot a múzeum ráadásul hamarosan a Hétköznapi kommunizmus és a Szoc-art című kiállításokkal erősíti meg, modemes kommunizmuskritikai irányvonalat vázolva fel. Ami egyébként üdvözlendő dolog lenne egy olyan országban, ahol az ilyesmi nem kapcsolódik össze rövid távú politikai manőverekkel.
Pusztuló múlt – A szocreál utóélete
A művészettörténészek körében a rendszerváltás után egyértelművé vált, hogy a szocialista realizmus – kissé pejoratívan: szocreál – a „rövid” ötvenes évek hivatalos művészetét jelenti. (Lásd Szücs György szócikkét a Kortárs magyar művészeti lexikonban.) A kommunista kultúrpolitika negyven évig hivatalosan nem váltotta le a szocialista realizmust, de a hatvanas években diszkréten és csöndben átpártolt a sztálinista, akadémikus szocreálról egy elvontan baloldali, félig modernista köztéri stílushoz.
Érintők Hantaïhoz
Hantaï módszere nemcsak a festészet gyakorlatának radikális leegyszerűsítére, a mesterségbeli tudás eliminálására épül, ami a minimalistákkal rokonítja, hanem a népi mesterségek rusztikus tevékenységéhez is visszanyúlik. A pliage, mely a magyar népművészet olyan technikáira emlékeztet, mint a batikolás vagy a kékfestés, az iparművészet és az alkalmazott művészet gyakorlatában leli eredetét. Hantaï metódusában a művész nem annyira alkotó, mint afféle kétkezi munkás, aki csak közreműködik a festészet folyamatában, aki munkáját aláveti az anyagnak, ahhoz igazodik.
A bronzfejű nő
Azon gondolkodom, mi is volt a büntetése annak a görögnek, aki beleszeretett Aphrodité szobrába. Járt hozzá nap mint nap, míg egyszer nem bírta tovább, elbújt a szentélyben. A templomszolga kívülről rájuk zárta az ajtót, kettesben maradtak egész éjszaka, és hogy mi történt, azt nem tudja senki (már úgy értem, hogy technikailag hogyan történt, ami történt), de a megszentségtelenített szobor egy kis anyajegyet hordott attól kezdve az egyik combján.
A legnagyobb hamisító
Han van Meegeren története tényleg regénybe illő. Az ókonzervatív esztétikai elveket valló fiatal holland művészt ledorongolták a műkritikusok, mert számára csak a 17. századi aranykor festészete létezett. A sértődött művész 1932-ben visszavonult egy Côte d’Azur-i villába (azért sokan szerették és meg is fizették régimódi munkáit), és nekifogott a nagy kísérletnek.
15 év, 150 aukció, több mint 50 000 tétel - Interjú Nagyházi Csabával, a Nagyházi Galéria és Aukciósház vezetőjével
"Most érdemes vásárolni. A saját gyűjteményemet fantasztikus darabokkal gazdagítottam az elmúlt időszakban. Nagyon sok szép tárgyhoz jutottam külföldön. "