Alekszandra Ekszter nemcsak a képzőművészet területén alkotott maradandót, hanem tervezőművészként és dekoratőrként a dizájn világát is meghódította – többek között konstruktivista színházi és filmes díszleteivel, jelmezeivel.

A 18. és 19. században a felsőbb osztályok nőtagjai nem választhatták a művészpályát, ám néha így is fontos szerepet játszottak a művészeti életben – elsősorban mecénásként, vagy azzal, hogy szalont vittek. Még a 20. század elején is könnyebb volt néha mecénásként jutni fontos szerephez, mint ahogy azt a Duchamp barátságát is magáénak tudó Katherine Dreier esete is mutatja. Majd jött Alekszandra Ekszter (1882–1949), akinek kijevi műterme az 1910-es években ott virágzó művészeti avantgárd központja lett. Gertrude Steinhez hasonlóan összehozta az embereket, bátorította és támogatta a fiatal művészeket, költőket és írókat, de ő maga is az orosz avantgárd egyik legfontosabb művésze lett Natalja Goncsarova, Ljubov Popova, Varvara Sztyepanova, Olga Rozanova és Nagyezsda Udalcova mellett.

A felsőosztálybeli orosz nők mindig is nagyobb szabadságot élveztek, több joggal rendelkeztek, mint Európa más részén élő társaik; bár törvény szerint szüleik, majd férjeik tulajdonát képezték, joguk volt vagyont birtokolni és adót fizetni, és (meghatalmazás útján) szavazhattak is – a munkásosztálybeli nőkre persze mindez nem vonatkozott. Majd a 19. század végi orosz társadalmi fejlődés más pályát írt le, mint a nyugati, mivel az ipari forradalom és a társadalmi átalakulások néhány rövid évtizedbe sűrűsödtek II. Sándor társadalmi reformjai és a jobbágyok 1861-es felszabadítása után. A feudálisból rendkívül gyorsan kapitalistává alakuló gazdaság igényei azt is jelentették, hogy a nők hirtelen beléptek a városi munkaerőpiacra. Politikai szabadságuk még mindig igen csekély volt, de nagyobb gazdasági szabadsággal rendelkeztek, a szakmai lehetőségek sokkal szélesebb körűek voltak Oroszországban, mint Nyugaton, és a felsőoktatás is hozzáférhetővé vált számukra. A „nőkérdés” az 1860-as évektől kezdve vita tárgya volt itt is, ahol a feminizmus és a radikalizmus szorosan összekapcsolódott. 

Alekszandra Grigorovics jómódú családban született Białystokban (akkor az Orosz Birodalom része, ma lengyel város), gyermek- és ifjúkorát pedig Kijevben töltötte. Kijev moldáv, zsidó és különösen lengyel lakói révén kozmopolita város volt, fogékony a nyugati kapcsolatokra, amelyeket Krakkóval és Drezdával éppúgy ápolt, mint Münchennel, Béccsel vagy épp Párizzsal. A fiatal Alekszandra első férje, az ügyvéd Nyikolaj Ekszter mindvégig támogatta felesége művészi pályáját. Az itteni művelt körökben az 1860-as évek társadalmi reformjai óta népszerű volt a házasságbeli egyenlőség eszméje, és az orosz avantgárd számos nőtagja vagy művésztársakhoz ment férjhez, vagy különösen támogató férjre talált. 

Alekszandra miután 1907-ben befejezte tanulmányait a helyi képzőművészeti iskolában, csak egy valamire vágyott: hogy Párizsban, a művészet fővárosában folytathassa tanulmányait. Meg is valósította: Franciaországba utazott, a párizsi Grande Chaumière Akadémián tanult tovább. Franciaországi tartózkodása idején gyakori látogatója volt Elisabeth Epstein párizsi szalonjának, aki Kandinszkij és Delaunay barátja volt. Ott össze is barátkozott Robert és Sonia Delaunay-vel, ami további művészi és társadalmi lehetőségeket jelentett: rajtuk keresztül ismerkedett meg Wilhelm Uhde művészettörténésszel, aki kubista műveket is gyűjtött, valamint Herwarth Walden berlini galériatulajdonossal. E kapcsolatok révén ismerte meg a futurista műkritikust és festőt, Ardengo Sofficit is, akivel szerelmi viszonyba bonyolódott. Korai munkáin Paul Cezanne és a kubizmus hatása figyelhető meg. Az 1910 és 1912 között Párizsban töltött kubista időszak után Ekszter gyorsan továbblépett, a futurista dinamizmus elveit is beépítve munkásságába. 

Az otthoniakkal, vagyis az orosz avantgárddal akkor is élő kapcsolatban maradt, amikor már Párizsban élt és dolgozott. Tevékenyen részt vett mind a Káró Bubi (Jack of Diamonds), 1910 és 1917 között működő avantgárd művészcsoport életében, mind az orosz kubofuturisták festészeti kísérleteiben, műveit számos orosz, ukrán és európai avantgárd kiállításon mutatták be. Alkotásaira a párizsi modernista körökben is jelentős figyelem vetült: Herwarth Walden 1914 tavaszán felajánlotta, hogy műveiből kiállítást rendez a berlini Der Sturm galériában – ám a háború kitörése meghiúsította a tervet. A háború nemcsak a kiállítás, hanem ígéretesnek tűnő nyugati karrierje elé is akadályt gördített – a következő tíz évben Ekszter Oroszországban ragadt. Kijevbe visszatérve, 1917-ben megnyitotta műtermét a diákok előtt, és hamarosan rájött, hogy tehetsége van a tanításhoz. Majd az épp Kijevben dúló polgárháború elől menekülve 1919-ben néhány hónapra Odesszába költözött, remélve, hogy sok barátjához hasonlóan elhagyhatja az országot – mindhiába. Nem sokkal férje 1917-ben bekövetkezett halála után Odesszában édesanyja is elhunyt. Az örökségért folyó harc megfosztotta őt egyik kijevi házukban hagyott festményeinek jó részétől – ezek közül sok elpusztult a polgárháborúban.

Az oroszországi avantgárd mozgalom fontos elvi alappillére volt a női tagok befogadása, és hogy a férfiakkal egyenrangúként kezelték őket. Az 1910-es években Oroszországban rendezett meghatározó avantgárd kiállítások mindegyikén hozzávetőleg 50% körüli volt a nők részvételi aránya. Az orosz nőknek az avantgárdban elfoglalt egyedülálló helyzetét illusztrálja, hogy Ekszter és Olga Rozanova is részt vett az 1914-ben Rómában, a Galleria Sprovieriben megrendezett First Free Futurist (Első szabad futurista) kiállításon, ahol rajtuk kívül más nő nem is szerepelt. 

Ekszter a hagyományos kézműves technikákkal megismerkedve elsők között alkalmazta az avantgárd elveket mindennapi használati tárgyakon. Ekszter és a „népi futuristák” csoportja, amelyhez Popova, Rozanova és Udalcova is tartozott, mindannyian funkcionális és díszes árukat készítettek a Kijevi Kézműves Társaság megbízásából. Ukrajnában különösen gazdag (népi) hagyománya volt a díszítő- és iparművészetnek, és ez nagy hatással volt Ekszterre. Különösen az élénk alapszínek használata vonzotta, még akkor is, amikor a körülötte alkotók a komor színekre, köztük a barna árnyalataira korlátozták palettájukat. Ekszter és ukrán származású kolléganője, Sonia Delaunay Párizsban új lendületet vittek a modern dizájnba. Munkáikban látható ennek a művészeti ágnak minden meghatározó jellemzője: a szimmetria szeretete, a ritmus és mozgás, a dekorálás puszta öröme és nem utolsósorban a díszítőelemek gazdagsága. 

Oroszországban az iparművészetet korábban inkább a nőknek való művészeti ágnak tekintették, ekkor azonban nagy népszerűségre tett szert, mert integrálta a művészetet a mindennapi életbe, vagyis a tömegekébe – és így propagandaeszközként is hasznosnak bizonyult. E művészek szinte mindegyike készített szövet- és divatterveket, Ekszter pedig különösen a színpad- és jelmeztervezésben bontakoztatta ki tehetségét. Pályafutásában igazi fordulópontot jelentett, amikor az Alekszandr Tairov rendező által alapított moszkvai Kamaraszínház díszleteihez és jelmezeihez, különösen a Salome című darabhoz készített merész terveket. Újítása abban rejlett, hogy dematerializálta a dekorációt, és a rögzített panelek helyett tisztán fénykonstrukciót alkalmazott, amelynek térbeli logikája éppoly szigorú, mint amilyen dinamikus volt. 1917 októberében a Salome bemutatása egyúttal a színházi konstruktivizmus születését is jelentette.

Pár évvel később Alekszandr Tairov újabb meghívása lehetővé tette, hogy elmeneküljön a polgárháború katasztrofális következményei elől. 1920 végén Moszkvába visszatérve Ekszter azonnal csatlakozott az új avantgárd művészeti csoportokhoz; jelmezeket és díszleteket készített többek között a Rómeó és Júliához, a Hlesztakov elvtárshoz, a Tarelkin halálához. A színpadi tervezés mellett tanított a moszkvai „szabad műhelyekben” (VHUTEMASZ), dolgozott Lamanova divatstúdiójának, valamint olyan filmekhez készített jelmezeket, mint az Aelita című sci-fi. A Jakov Protazanov által 1923-ban rendezett és 1924 elején bemutatott Aelita a kor egyik legmerészebb és leginnovatívabb vizuális megoldásokkal operáló filmje lett. 1923-ban az első pánorosz mezőgazdasági és ipari kiállítás díszleteinek egy részét is Ekszter tervezte és készítette, de az új Vörös Hadsereg egyenruháinak tervezésében is részt vett. 

Egyike volt annak a tizenöt nőnek, aki a Szovjetuniót képviselte az új nemzet első, 1924-es bemutatkozásán a Velencei Biennálén; itt – többek között – az Aelitához készített jelmezeit is kiállították. A jelmezeket 1925-ben Párizsban is láthatta a nagyközönség, és ott is óriási sikert arattak – Ekszter munkája inspirálta például Fritz Lang Metropolis című filmjének kosztümjeit. 

A polgárháború emberi és anyagi katasztrófáit átélve Ekszter már 1919-ben igyekezett elhagyni Dél-Oroszországot. Végül 1924 júniusában – Velencei Biennálé-s szereplése ürügyén – elmenekült a Szovjetunióból. Rövid olaszországi tartózkodás után az év végén Párizsba érkezett, itt élt 1949-ben bekövetkezett haláláig.

Bár a francia szürrealizmusban és a német expresszionizmusban is részt vettek nők, az orosz avantgárd volt az egyetlen olyan művészeti mozgalom, amely egyenrangúként kezelte őket. Az emigráns művészek, Sonia Delaunay, Natalja Goncsarova és Ekszter esetében különösen szokatlan, hogy nyugati társaik is így fogadták őket, és a kubizmus, a futurizmus és a purizmus kifejezetten férfias mozgalmaiban is nevet szereztek maguknak. Fernand Léger, aki ismerte Eksztert a forradalom előtti párizsi éveiből, meghívta, hogy tanítson az Amédée Ozenfant-nal közösen alapított purista iskolában, az Académie Moderne-ben, és ezzel nemcsak az orosz művészet fontos alakjaként, hanem a modernizmus történetének kulcsszereplőjeként is (be)biztosította helyét. Bár a 20. század utolsó évtizedeiben, az orosz konstruktivizmus újrafelfedezésének időszakában szoros kötődése a nyugati művészethez és emigráns státusza akadályozta, hogy munkássága elismerést kapjon szülőhazájában, Oroszországban – nyilvánvaló, hogy festészete az 1910-es években az egyetemes avantgárd és az orosz művészet élvonalába tartozott. 

Források: alexandra-exter.net, sothebys.com, awarewomenartists.com,